Fotó: Rompres
2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00
A lemondott alelnökök között van Ion Stan, az alakulat Dâmboviþa megyei szervezetének elnöke és Vasile Puºcaº képviselőházi frakcióvezető-helyettes. Liviu Dragnea alelnök szintén bejelentette, hogy felfüggeszti alelnöki tevékenységét.
„A PSD Dâmboviþa megyei szervezetének a referendumon elért eredményét tekintve természetesnek tartom, hogy felelősséget vállaljak a kudarcért” – indokolta lemondását Ion Stan. A képviselő hozzátette: továbbra is a szociáldemokrata alakulat tagja marad. Vasile Puºcaº szerint a PSD képviselőházi frakciójának egész stratégiája hibás volt, így valamennyi vezetőt lemondásra szólított fel. „A PSD alsóházi frakciójának olyan vezetésre van szüksége, amely hatékonyan tudja képviselni és támogatni a szociáldemokrata kezdeményezéseket” – mondta Puºcaº, aki korábban is ellenezte pártja Traian Bãsescu ellen indított eljárását. Liviu Dragnea a felelősségvállalást szorgalmazta a pártvezetés részéről. „Azoknak kell vállalniuk a felelősséget és az ezért járó szankciókat, akik kezdeményezték a felfüggesztési eljárást” – szögezte le Dragnea.
Hasonló véleményt fogalmazott meg több PSD-s politikus, köztük Vasile Dâncu, Sorin Oprescu és Victor Ponta. Az alakulat állandó bizottságának ülésén Ion Iliescu és Viorel Hrebenciuc frakcióvezetők – a Bãsescu felfüggesztését leginkább támogató politikusok – leváltásának ötlete is felmerült, Mircea Geoanã pártelnök azonban nem bocsátotta szavazásra a kérdést. „A felelősséget vállalni fogjuk, ám olyan politikai megoldáson is gondolkodnunk kell, amely átlátható parlamenti többséget teremt” – mondta Geoanã.
F. B.
Maradnak a liberálisok
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikai bizottsága tegnap elutasította Ludovic Orban alelnök javaslatát, miszerint az alakulat vonuljon ellenzékbe. Orban javaslatát mindössze ketten támogatták, a politikai bizottság 31 tagja ellene szavazott. „Folytatjuk a kormányzást. A jelenlegi helyzetben nem szabad megfutamodnunk” – szögezte le Cãlin Popescu-Tãriceanu pártelnök-miniszterelnök.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.
Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.