
Felelősöket akar. Elena Lasconi szerint nem úszhatják meg azok, akik miatt bekövetkezhetett a román elnökválasztási botrány
Fotó: Videófelvétel
Meneszteni kell a román hírszerzési vezetőket az elnökválasztási botrány miatt – jelentette ki Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
2024. december 30., 11:282024. december 30., 11:28
A politikus, aki a november 24-ei első forduló végül megsemmisített eredménye szerint a szélsőjobboldali Călin Georgescu után a második helyen végzett, a The Telegraph című brit lapnak beszélt a példátlan romániai helyzetről.
Lasconinak minden érintett intézménynek felelnie kell a kaotikus, a második félidő lefújásával végződött választási folyamatban játszott szerepe miatt.
– mondta a Telegraphnak.
„Még nem láttam egyetlen felelős személyt sem a hírszerzésen belül, akit kirúgtak vagy lemondott volna” – tette hozzá.
„Az emberek válaszokat követelnek, és több mint egy hét elteltével ezek a részletek nem meggyőzőek” – tette hozzá.
„Nagy mértékben polarizálttá vált a társadalom, ez olyan helyzet, amit még soha nem tapasztaltunk, még a zavaros 1990-es években sem” – jellemezte a kialakult állapotokat.
„Az a séma, amellyel Georgescu a TikTok-on népszerűsítette magát, az orosz gyakorlatra emlékeztet. Mindezekre már jóval azelőtt választ kellett volna kapni, hogy az alkotmánybíróság beavatkozott volna, és érvénytelenítette volna a választásokat” – mondta Lasconi a Telegraphnak, kiemelve Románia helyzetét a három országot magába foglaló geopolitikai „ütközőzónában”.
– mondta. „Ha valaki azt hiszi, hogy az oroszok feladják, gondolja át újra” – tette hozzá.
Mint ismeretes, miután az államfői hivatal nyilvánosságra hozta a hírszerző szolgálatok által a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) számára készült felületes jelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy a egy külső állami szereplő – minden bizonnyal Oroszország – beavatkozott a romániai választási folyamatba, az alkotmánybíróság először újraszámláltatta az első fordulóban leadott szavazatokat, majd hitelesítette az eredményt, hogy aztán a hírszerzési jelentésekre hivatkozva utóbb mégis érvénytelenítse azt,
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
Egyre súlyosabb egészségügyi következményekkel jár a klímaváltozás az európai városokban: a hőséggel összefüggő halálozások száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök – közölte pénteken Brüsszelben Nicușor Dan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
szóljon hozzá!