
Elnöki kegyelem. Elena Lasconi azt állítja, megbocsát pártja azon vezetőinek, akik úgy döntöttek, a volt pártelnököt támogatják helyette az elnökválasztáson
Fotó: Facebook/Elena Lasconi
Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.
2025. április 18., 08:332025. április 18., 08:33
Erről maga Lasconi beszélt csütörtökön este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.
Arra a kérdésre, hogy üzenjen azoknak, akik elárulták őt, Lasconi azt mondta: „Megbocsátottam nektek. Igazán megbocsátottam nektek. Még két hetünk van hátra, testvéreim. Hagyjunk fel a gonoszsággal, tűnjön el a gyűlölet a házunkból, és tanúsítsunk bölcsességget és szeretetet".
– mondta Lasconi.
Mindazonáltal jelezte: a konfliktust „árulásnak” tekinti, amelyet „nem könnyű elviselni”, és azt állította, hogy azt az elnökválasztás tavalyi érvénytelenítése óta tervezték.
Lasconi elmondta, hogy már februárban érezte a párttársai támogatásának hiányát, amikor „senki sem akart kampányolni”, és amikor a stratégiával kapcsolatos vonakodással szembesült.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) üdvözli, hogy az Állandó Választási Hatóság (AEP) kivizsgálja, mire költötte pénzalapjait a párt január elseje és április 16-a között.
A pártelnök arra reagált, hogy a bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította az USR keresetét, amelyet a Központi Választási Iroda (BEC) azon határozata ellen nyújtottak be, amivel az megtiltotta a pártnak, hogy Nicușor Dan független elnökjelölt mellett kampányoljanak. A bíró arra hivatkozva utasította el a keresetet, hogy azt a párt főftitkára nyújtotta be, nem a pártelnök.
A párt Lasconival szembe helyezkedő vezetői azonban nem tágítanak: jelezték, hogy
Az USR „veszélyesnek” tartja a csütörtöki ítéletet, amellyel szerintük a bírák tulajdonképpen cenzúrázzák egy párt vezető testületének döntését és felülbírálnak egy politikai stratégiát.
„Mi több, a mai döntés megtiltja egy párttagnak, hogy saját politikai nézetei legyenek” – fogalmaztak. Hozzátették, megfellebbezik a döntést a legfelsőbb bíróságon a gondolat- és véleményszabadságra, valamint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogra hivatkozva.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) országos bizottsága hétfői ülésén a párt főtitkárát, Ciprian Neculát bízta meg az alakulat szerződéseinek kezelésével.
„Gyakorlatilag arról van szó, hogy egy pártba tömörült állampolgároktól megtagadták a jogot, hogy szabadon kifejezzék politikai akaratukat, és eldöntsék, kit támogatnak” – nyomatékosították a közleményben.
A párt képviselői arra is felhívták a figyelmet, hogy ez veszélyes precedenst teremthet, ugyanis
Mint arról beszámoltunk, az USR vezetői azért döntöttek Dan támogatásáról Lasconi helyett, mert az összes felmérés – beleértve a párt által megrendelteket is – azt mutatja, hogy Lasconinak nincs esélye bejutni az elnökválasztás második fordulójába, Dannak viszont van.

Elena Lasconi elnökjelölt pénteken a Facebook-oldalán közölte, hogy nem eladó és nem alku tárgya senki számára.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter pénteken közölte, nem áll szándékában a diákoknak szociális ösztöndíj formájában nyújtott éves támogatás csökkentését javasolni a kormánynak.
szóljon hozzá!