Hirdetés

Lasconi: egy év telt el a romániai demokráciára mért legsúlyosabb csapás óta

Lasconi

Nem felejt. Elena Lasconi szerint a rendszer fenntartói foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalomhoz

Fotó: Elena Lasconi / Facebook

Románia megosztottabb, mint bármikor, és a jövő nem biztató, miután egy éve a rendszer hatalmukat félrő fenntartói csapást mértek a romániai demokráciára – fogalmazott Elena Lasconi korábbi elnökjelölt szombaton, a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésének első évfordulóján.

Krónika

2025. december 06., 13:302025. december 06., 13:30

„Egy év telt el azóta, hogy a román demokrácia az elmúlt 36 év legkeményebb csapását szenvedte el. Az eredmény: még jobban megosztott nép, sok táborra szakadva, a valóságnál elterjedtebb összeesküvés-elméletek, az igazságnál erősebb percepciók,

Idézet
sokan elvesztették hitüket a szavazásban és az állami intézményekben, és mindannyian rosszabb helyzetben vagyunk, mint tavaly. Bár optimista nőnek tartom magam, Románia jövőjét már nem látom ugyanúgy.

Még mindig remélem, hogy Isten nem hagy el minket” – írta Lasconi szombaton a Facebookon.

Hirdetés

A politikus

azzal vádolta meg a „hatalomhoz ragaszkodó rendszert”, hogy tönkreteszi a demokráciát és megbetegíti Romániát,

amelyet minden nap elpusztít a gyűlölet, a bizalmatlanság, a megosztottság, a félrevezető információk, a félelem és az elégedetlenség.

„Mit lehet építeni egy ilyen alapra?” – tette fel a kérdést Elena Lasconi.

korábban írtuk

Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát
Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát

Hevesen bírálta Elena Lasconi, Câmpulung Muscel polgármestere, az érvénytelenített 2024. novemberi elnökválasztás első fordulójának második helyezettje a Bolojan-kormányt, mondván, hogy ez „az elmúlt 35 év legrosszabb kormánya”.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még mindig hisz az emberekben.

„Remélem, hogy a jó szándékú emberek szeretett országomban nem állnak félre. Hiszek a fiatalokban, hiszek a nőkben, akik minden nap küzdenek azért, hogy családjuk élete jobb legyen. És hiszek abban is, hogy csak az emberség és a szeretet révén tehetünk jót Romániáért” – zárta gondolatait a volt elnökjelölt.

Mint arról beszámoltunk, miután a 2024-es elnökválasztás első fordulójából hatalmas meglepetésre az első helyen a függetlenként induló, szélsőjobboldali Călin Georgescu, a másodikon pedig a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) akkori elnöke, Elena Lasconi jutott be a második fordulóba,

csupán két nappal a második kör előtt, december 6-án az alkotmánybíróság állítólagos külföldi – vélhetően orosz – befolyásra hivatkozva érvénytelenítette az eredményt,

és a választási folyamat elölről kezdését rendelte el.

Lasconi már akkor a demokrácia elleni támadásnak minősítette a döntést.

korábban írtuk

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
Érvénytelenítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját, és úgy döntött: elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Erdőgazdálkodási szabálytalanságok miatt indult több mint 5000 büntetőeljárás az első félévben

Több mint 1200 személy ellen folyik vizsgálat az erdőgazdálkodásban feltárt szabálytalanságok miatt, a rendőrség 5351 büntetőeljárást indított ilyen ügyekben 2026 első felében – közölte vasárnap a Román Rendőrség.

Erdőgazdálkodási szabálytalanságok miatt indult több mint 5000 büntetőeljárás az első félévben
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Drónincidensek: újabb gyanús tárgyakat találtak a Fekete-tenger romániai partjainál

Gyanús tárgyat sodortak partra vasárnap a Fekete-tenger hullámai Észak-Eforie térségében, míg a konstancai Tomis-kikötő környékén drónnak tűnő tárgyat láttak.

Drónincidensek: újabb gyanús tárgyakat találtak a Fekete-tenger romániai partjainál
2026. augusztus 16., vasárnap

Pedagógusi béremelések: a miniszter szerint visszautasíthatatlan ajánlatot sikerült kidolgozni

A bértörvényben előírt új bértáblázat 2027. szeptember 1-jétől léphet hatályba az oktatásban, és jelentős jövedelemnövekedést hozna a pedagógusok számára – jelentette ki Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Pedagógusi béremelések: a miniszter szerint visszautasíthatatlan ajánlatot sikerült kidolgozni
2026. augusztus 16., vasárnap

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép

A román légteret megsértő drónt lőtt le vasárnapra virradóra a spanyol légierő egyik, Romániában légi rendészeti bevetésen tartózkodó vadászgépe.

A román légteret megsértő drónt lőtt le egy spanyol vadászgép
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint

Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Medveveszély: szükség van a megelőző intézkedésekre a környezetvédelmi miniszter szerint
2026. augusztus 15., szombat

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD

Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.

Titkos találkozó Bolojan és az alkotmánybíróság elnöke között? Magyarázatot követel a PSD
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.

Kifütyülték Bolojant Konstancán
Kifütyülték Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Bolojant Konstancán

Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.

A tavaly eltűnt brit turista holtteste kerülhetett elő a Bucsecs-hegységben
2026. augusztus 15., szombat

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve

Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.

Védelmi minisztérium: attól, hogy egyre több drón sérti meg a román légteret, a lakosság nincs fokozott kockázatnak kitéve
2026. augusztus 14., péntek

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt

A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&

Vészharangot kongatnak a romániai gazdák az ukrán gabona miatt
Hirdetés
Hirdetés