
Totálkáros kocsi egy közúti baleset után. Egy év alatt csökkent az áldozatok száma
Fotó: Román rendőrség
Tavaly országos szinten összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti baleset történt, ami kevesebb az előző évben regisztráltnál – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
2026. január 18., 13:122026. január 18., 13:12
2026. január 18., 13:182026. január 18., 13:18
A balesetek következtében 1293-an vesztették életüket, míg 3125-en súlyosan megsérültek. A 2024-es adatokhoz viszonyítva 2025-ben 285-tel (6,7 százalékkal) csökkent a súlyos közúti balesetek száma, a halálos áldozatoké 185-tel (12,5 százalékkal), a súlyosan sérülteké pedig 122-vel (3,7 százalékkal) lett kevesebb.
A rendőrségi közlemény szerint a megelőzés érdekében a múlt évben több mint 67 ezer közlekedésrendészeti akciót hajtottak végre. Az év során 2,79 millió szabálysértési bírságot szabtak ki, 190 441 vezetői engedélyt vontak be ideiglenesen, 103 381 forgalmi engedélyt és 22 760 rendszámtáblát függesztettek fel. Emellett mintegy 28 700 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból.
Ennek segítségével tavaly több mint 21 ezer bírságot szabtak ki. Összesen 89 jogosítványt vontak be 50 km/órát, valamint négyet 70 km/órát meghaladó sebességtúllépés miatt.
A közlemény szerint a közúti biztonság növelését szolgálja az e-SAR platform is, amely a lakosság által bejelentett agresszív vezetési magatartásokat dolgozza fel. Tavaly 1053 bejelentés zárult szabálysértési bírsággal és a vezetői engedély felfüggesztésével, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!