2008. szeptember 15., 00:002008. szeptember 15., 00:00
A beszélgetés során Tőkés László úgy vélte: a november végi parlamenti választásokon az erdélyi magyar közösség hátrányos helyzetbe kerülhet, miután az erdélyi magyar politikai alakulatoknak nem sikerült megegyezniük a választási együttműködésről. Az európai parlamenti képviselő szerint most bosszulja meg magát az, hogy az RMDSZ nem engedte kifejlődni az egészséges politikai pluralizmust. Markó Béla szerint a június eleji önkormányzati választások két elvről szóltak: „arról, hogy egységesek akarunk-e maradni, vagy megosztottak?” A helyhatósági választáson a magyarok az összefogást és az egységet választották, hiszen az RMDSZ 85 százalékot kapott, mondta Markó.
Tőkés arról is beszélt, hogy az Európai Unió a kisebbségi kérdéseket rábízza a román többségi hatalomra, „hogy adott esetben elbánjon velünk”. A politikus álláspontja szerint szövetségeseket kell találni az érdekérvényesítéshez. Hangsúlyozta: teljes értékű autonómiára, kisebbségi jogrendszerre van szüksége az erdélyi magyarságnak.
Markó Béla ezzel kapcsolatban azt mondta: „a módszerekről vitatkozhatunk. Egy dologban szerintem nem lehet vita. Az az, hogy bármilyen módszerrel, de együtt van esélyünk, hogy megvalósítsuk. Külön, megosztottan nagyon komoly kételyeim vannak, hogy sikerülhet”.
Hírösszefoglaló
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).