2010. november 28., 10:572010. november 28., 10:57
A nyilatkozat 10 területre vonatkozó akciótervet is tartalmaz, a különböző területekre, korosztályokra és helyzetekre vonatkozóan. Ennek életbe léptetése nyomán az első eredmények 2015-re várhatók. Az aláírással az államok vállalják, hogy saját, országos akciótervet dolgoznak ki a most elfogadott dokumentum alapján, közösen a szociális ellátásban, az oktatásban, az igazságügyben és egyéb érintett területeken dolgozókkal.
„Folyamatos egyeztetésre van szükség a szakterületek képviselői között az értelmileg károsodott gyermekek és fiatalok támogatására. Lépnünk kell a korai szűrésért és a mielőbbi beavatkozásért, hogy mind inkább elkerülhessük a megbélyegzésüket, kirekesztésüket, és elérjük minél jobb integrálásukat és elfogadásukat a családban, a közösségben és a társadalomban egyaránt. Az első lépésnek számíthatjuk azt a törvényt, amelyet idén júliusban fogadtunk el Romániában az autisztikus spektrumzavarral és társult zavarokkal élő gyermekeknek és felnőtteknek szóló sajátos, integrált egészségügyi, oktatási és szociális szolgáltatásokról. Ennek a törvénynek a célja azon szolgáltatások meghatározása, amelyek segítik a korai szűrést, valamint a diagnosztizált gyermekek és felnőttek kezelését, rehabilitációját, életminőségének javítását” – nyilatkozta Cseke Attila miniszter a közös nyilatkozat aláírásakor.
A tárcavezető elmondta, nagy felelőssége van a felismerésben a háziorvosoknak, mert a korai szűrés és felismerés révén biztosítható például a pszichoterápia, a folyamatos orvosi megfigyelés, a fejlesztés.
Romániában a károsodottak részaránya nem haladja meg a gyermek és fiatal lakosság egy százalékát. A fogyatékkal élők védelmével foglalkozó országos igazgatóság ez év márciusi adatai szerint, országszerte mintegy 680 ezer szellemileg, lelkileg vagy szociálisan sérült személy él, közülük kb. 61 ezer a gyermek, illetve 14 évnél fiatalabb.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.