2007. május 21., 00:002007. május 21., 00:00
A megyei választási iroda a vasárnapra virradó éjszakán, fél háromkor fejezte be az adatok összesítését. Pusztai Miklós, a Kovászna Megyei Választási Iroda elnöke elégedetlen volt amiatt, hogy túl szűkösnek bizonyult a megyei választási iroda. Már a korábbi években nagyobb helyiséget kértek, azonban ezt a kérésüket nem teljesítették, így vasárnap hajnalig a helyiség előtti udvaron, illetve az épület folyosóján várakoztak a körzetek elnökei, hogy leadhassák a szavazatokat és a választási listákat. Pusztai Miklós, a Kovászna Megyei Választási Iroda elnöke elmondta: a megyében zökkenőmentesen zajlott a referendum, senki nem nyújtott be írásos panaszt az irodához a népszavazás lebonyolításával kapcsolatosan, azonban kisebb problémák akadtak. Pusztai Miklós elmondta, a legtöbb gond abból adódik, hogy az emberek nem ismerik jogaikat, és nincsenek tisztában a választási procedúrával. Volt olyan polgár, aki nem személyazonossági igazolványnyal, hanem választási kártyával akart voksolni, ugyanakkor problémák merültek fel a kettős állampolgárok szavazása miatt. Bálványosfürdőn közel 100 turista kért mozgóurnát, ezt azonban a törvény nem biztosíthatja, ezért a turistákat a legközelebbi faluba irányították. Egy magyarországi tévécsatorna munkatársát azért tessékelték ki a szavazókörzetből, mert az újságírónak nem volt forgatási engedélye a körzetben.
Széttört mozgóurna
Maros megyében a választópolgárok 39,7 százaléka járult az urnákhoz szombaton. A több mint 190 ezer szavazó 75,6 százaléka nemmel, azaz Traian Bãsescu államfő hivatalban maradása mellett foglalt állást. Több mint 1500 szavazatot érvénytelennek nyilvánítottak, az 526 szavazókörzet egyikében sem kérték a szavazatok újraszámlálását.
A megyében urnazárásig egyetlen helyen történt kisebb szabálysértés – értesült lapunk a megyei választási irodától. A marosvásárhelyi 69-es számú körzetben a választási bizottság tagjai 18 óráig egyetlen szavazóval sem íratták alá a választói jegyzéket, mindössze bekarikázták a nevüket, amikor a szavazólapot átadták. A megyei választási irodánál történt bejelentés nyomán a választási bizottság tagjai saját felelősségre nyilatkozatot tettek, amelyben kijelentették: a 18 óráig szavazók közül mindenki igazolta személyazonosságát, és egyébként minden szabályosan, a legnagyobb rendben zajlott. Egy nappal korábban viszont három olyan incidens is történt, amelyek kapcsán hatósági eljárást indítanak. Dicsőszentmártonban egy egyelőre ismeretlen kilétű személy letépte a Bãsescu-ellenes plakátokat egy üzlet kirakatából, a szomszédos Ádámoson pedig a Demokrata Párt helyi szervezetének az elnöke ittas állapotban tönkretette a mozgóurnát. Erről a Szociáldemokrata Párt tájékoztatta a Maros Megyei Választási irodát, amely továbbította az ügyet a rendőrséghez. A Demokrata Párt is megkereste a referendum tisztasága felett őrködő szerveket, miután a kampánycsend ellenére a 24 ore mureºene című román napilap választási anyagokat jelentetett meg pénteken. A lapot várhatóan megbírságólják, közölte érdeklődésünkre a megyei választási iroda.
Markó reggel, Borbély este
Maros megyében az RMDSZ csúcsvezetői közül Markó Béla kezdte, Borbély László zárta a szombati szavazást. A miniszterelnök-helyettes már reggel fél 9 körül, családjával együtt szavazott a marosszentkirályi községházán felállított körzetben. Markó az újságíróknak aggodalmát fejezte ki az államelnöki intézmény jelentős tekintélyvesztése miatt. E jelenség legfőbb okát abban látja, hogy a politikai közvita rendkívüli színvonaltalansága, az elvi vitát nélkülöző, mocskolódásig fajuló politikai küzdelem sokakat eltávolított a politikától. „Ez igen komoly figyelmeztetés mindannyiunk számára, mert azt bizonyítja, hogy a romániai társadalomnak másak a prioritásai” – jelentette ki Markó Béla.
Kovács Zsolt, Szucher Ervin
Népszavazási eredmények egyes megyékben és országosan (részleges adatok)
Megye Részvétel (%) Igen szavazatok (%) Nem szavazatok (%)
Bihar 44,86 21,72 78,28
Hargita 27,39 23,31 75,98
Kolozs 47,68 20,95 79,05
Kovászna 31,15 17,01 82,98
Maros 39,71 23,51 75,69
Szatmár 33,79 23,12 76,04
Szilágy 28,44 28,47 70,77
Országosan 44,02 24,9 74,32
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).