Hirdetés

Közömbös diákok

A hallgatók egynegyedétől kérnek „figyelmességet” a tanárok. A felsőoktatásban tanuló diákok mintegy egynegyede került legalább egyszer olyan helyzetbe, hogy tanáraik valamelyike ajándékot, pénzt vagy más szolgáltatást kért tőle, az egyetemisták 13 százaléka pedig legalább egyszer teljesítette is a kérést – derül ki egy tegnap közzétett tanulmányból, amelyet a romániai Soros Alapítvány készített idén májusban. Az oktatók 23 százaléka állította, hogy diákok megpróbálták megvesztegetni, 2 százaléka pedig be is vallotta, hogy elfogadta a felajánlott ajándékot vagy összeget.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. július 11., 00:002007. július 11., 00:00

A romániai egyetemi rendszer – Az oktatók és a diákok véleménye című tanulmány elkészítése során az alapítvány munkatársai több mint ezer egyetemi oktatót és több mint 1100 diákot kérdeztek a hazai felsőoktatási rendszerről, az egyetemi autonómiáról és a képzés folyamatáról. Míg a tanárok 70 százaléka szerint a romániai egyetemi oktatás ugyanolyan színvonalas, mint a nyugat-európai, a diákoknak csak 59 százaléka értett egyet ezzel. Az oktatók mintegy 40 százaléka úgy érzi, a felsőoktatási intézmények nem rendelkeznek valódi autonómiával, az egyetemek pedig a szakminisztérium szoros ellenőrzése alatt állnak.

A tanulmányból az is kiderül, hogy tíz oktató közül legalább négy másodállásban is dolgozik, a diákok egynegyedének van munkahelye, 43 százalékuk pedig kivándorolna tanulmányai befejezése után. A megkérdezett tanárok 81 százaléka úgy értékeli, diákjai gyengén felkészülve kezdik el egyetemi tanulmányaikat, az oktatók fele szerint pedig az egyetemistákat nem is érdekli a képzés.

F. S.


Változások a közoktatási rendszerben

Négyről három évre csökkenthetik a középiskolai oktatás időtartamát, mivel a kilencedik osztály a gimnáziumi oktatás utolsó éve lesz. Svetlana Preoteasa közoktatási államtitkár szerint megszűnhetnek a nyolcadik osztály végén tartott képességvizsgák, a diákok pedig az ötödik osztálytól tartott felmérő vizsgák alapján jutnának be a középiskolákba. Az új rendszert négy év múlva vezetnék be. Ezek a változtatási elképzelések szerepelnek a közoktatási törvény tervezetében, amely ősszel kerül a parlament elé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés