2012. december 13., 20:402012. december 13., 20:40
Az ügyészség közleménye szerint a bűnbandát befolyásos bukaresti üzletemberek – Marius Locic, valamint Dumitru és Vasile Creştin – irányították. Az általuk elkövetett bűncselekmények lényege, hogy törvénytelen módon tettek szert banki hitelekre két pénzintézetben, a banda tagjai által működtetett, összesen 35 cég javára. A hiteleket nem fizették vissza.
Tevékenységüket a bankfiókok összesen hét, vezérigazgatói vagy kereskedelmi igazgatói tisztségben tevékenykedő munkatársa segítette, többek között oly módon, hogy annak ellenére is kedvezően véleményezte a hiteligénylések kockázati besorolását, hogy azok nem feleltek meg a törvényes előírásoknak.
A vizsgált személyek között van Lucian Cojocaru, a Román Fejlesztési Bank (BRD) volt vezetője, a Voksbank jelenlegi alelnöke, valamint két bukaresti BRD-fiók, illetve az ATE Bank több vezetője is. Kívülük hat alacsonyabb rangú banki alkalmazott ellen is eljárás indult. A banda tevékenységét értékbecslők is segítették, akik valós értéküknél jóval magasabb árra taksálták a fedezetül megjelölt ingatlanokat.
A hamis értékbecslésről szóló dokumentumokat négy közjegyző hitelesítette, köztük Victor Ponta miniszterelnök romaügyi tanácsadójának, az USL listáján szenátorrá választott Damian Drăghicinek a felesége, Paula Rosenberg. Ez ügyletek keretében jutott 1,7 millió eurós hitelhez Oana Mizil szociáldemokrata politikus, parlamenti képviselő is. Az okozott kár az ügyészek szerint mintegy 85 millió euró.
A fő gyanúsítottak lehallgatott telefonbeszélgetéseiben Vasile Blaga volt belügyminiszter, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke, valamint Liviu Popa volt országos rendőrfőkapitány neve is elhangzott, olyan kontextusban, miszerint az ügyletek a legmagasabb állami szervek támogatását is élvezik. Blaga ugyanakkor cáfolta, hogy ismerne bárkit is az ügy érintettjei közül.
Nem ez volt idén az első hasonló fogás: november elején banki és gazdasági minisztériumi vezetőket is a soraiban tudó, törvénytelen hitelügyletekben utazó bűnszervezetet számolt fel a DIICOT. A csoport vezetője, egy Daniel Ruse nevű üzletember 16 bankfiókból összesen 40 alkalommal vett fel hitelt hamis papírokkal.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.