Hirdetés

Korrupcióval gyanúsítják a Legfelső Bírói Tanács két tagját

Korrupció gyanúja miatt felfüggesztették tegnap tisztségéből a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) egyik ügyészét és annak tanácsadóját, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei által lehallgatott telefonbeszélgetések szerint alkut folytattak a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) vezetőivel – köztük Victor Ponta miniszterelnökkel – arról, hogy őket nevezzék ki a legfőbb ügyészi tisztségbe, illetve a DNA élére. A korrupcióellenes ügyészség nyomozói mind a CSM székhelyén, mind a két, gyanúba fogott ügyész, Marcel Sâmpetru és George Bălan otthonában házkutatást tartottak, délután pedig kihallgatták őket.

Balogh Levente

2012. július 11., 12:022012. július 11., 12:02

Bălan a CSM alelnöke, Sâmpetru pedig Bălan tanácsadójaként tevékenykedik, korábban pedig Ilie Botoş volt legfőbb ügyész helyettese volt. A DNA szerint a két ügyész a belügyminisztérium titkosszolgálatától származó információkat felhasználva próbálta az USL politikusait rávenni, hogy előléptetésüket támogassák. Az információkat Mihai Vlad, a szolgálat Ilfov megyei vezetője szállította. Többek között Ovidiu Silaghi közlekedési minisztert is meg akarták zsarolni, hogy az ő pártfogoltjukat nevezze ki kabinetfőnökké. Daniel Morar DNA-vezető és Laura Codruţa  Kövesi legfőbb ügyész mandátuma amúgy egyaránt idén jár le.

Oana Hăineală, a CSM alelnöke közölte: az intézmény jóváhagyta a nyomozást a két ügyész ellen. Mint kiderült, mindkettejük ellen az USL vezetőivel folytatott, február óta lehallgatott telefonbeszélgetések nyomán indult eljárás.

USL: Băsescu elterelő akciója

Laura Codruţa  Kövesi legfőbb ügyész leszögezte: ha beigazolódnak a két ügyész elleni vádak, vissza kell hívni őket tisztségükből. Az USL politikusai viszont Traian Băsescu felfüggesztett államfő és a PDL politikai akciójának tartják az ügyet, szerintük ugyanis az igazságszolgáltatást Băsescu irányítja. Toni Greblă, a szenátus jogi bizottságának szociáldemokrata párti (PSD) alelnöke úgy véli, az igazságszolgáltatáson belüli klikkek között zajlik a küzdelem a hatalom megkaparintásáért Kövesi és Morar mandátumának lejárta után. Szerinte az ügy Băsescu és a PDL egyik legfőbb fegyvere lesz az államfő felfüggesztésének megerősítéséről vagy elvetéséről szóló, július 29-i népszavazás előtti kampány során, mivel azt kívánják sugallni, hogy az USL megpróbálja rátenni a kezét az igazságszolgáltatásra. Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szintén Băsescu kampányfogásának tekinti az ügyet. Codrin Ştefănescu, a PSD országos választmányának titkára szerint az ügy újabb bizonyítéka annak, hogy a DNA politikai irányítás alatt áll, a botrány legfőbb célpontja pedig Victor Ponta kormányfő.

Ponta is érintett

Ştefănescu arra utalt, hogy az ügynek Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke is részesévé vált, a lehallgatott telefonbeszélgetések egyike ugyanis közte és Bălan között zajlott, aki találkozót kért tőle, a kormányfő pedig hajlandó volt fogadni őt egy kávéra. Egy másik beszélgetés során Sâmpetru arról oktatta ki Bălant, hogyan alkudozzék Pontával az óhajtott főügyészi tisztségekről. Az is elhangzott: a DNA-t felkínálják a kormányfőnek, ha Sâmpetru kerül az élére. Ponta tegnap felszólította a DNA-t, hogy minden lehallgatott telefonbeszélgetését hozzák nyilvánosságra. Bălan egyik beszélgetéséből az is kiderül, hogy a PSD és a PNL hogyan osztaná el a tisztségeket: előbbi a legfőbb ügyészség, utóbbi a DNA vezetőinek kinevezési jogát követelné magának. Bălan egyébként a legfőbb ügyészség korrupcióellenes osztályának helyettes vezetője volt 1999 és 2000 között, így Ponta felettese volt abban az időszakban, amikor a jelenlegi kormányfőt a legfőbb ügyészség korrupcióellenes osztályának ügyészévé nevezték ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés