Hirdetés

Korrupciógyanús államtitkár

Korrupció gyanúja miatt előállította tegnap Valentin Predát, a közlekedési minisztérium államtitkárát az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Preda ellen gyanús szerződések ügyében vizsgálódnak.

Balogh Levente

2013. február 20., 07:412013. február 20., 07:41

A tegnapi események nyomán Victor Ponta miniszterelnök felmentette tisztségéből az államtitkárt. Preda a közlekedési minisztériumban a vízi és légi szállítási beruházásokért és fejlesztésekért felelt, 2012 májusában nevezték ki a tisztségbe, de az elmúlt tíz évben már korábban is több alkalommal volt közlekedési államtitkár.

A tavaly decemberi választások nyomán végrehajtott kormányátalakítás során január 3-án felmentették államtitkári tisztségéből, de január 16-án visszakapta tisztségét az immár Relu Fenechiu irányította tárcánál. Ez elemzők szerint többek között annak tudható be, hogy Valentin Preda (képünkön) az excentrikus megnyilvánulásairól ismert, a Szociáldemokrata Pártban (PSD) jelentős befolyással bíró konstancai polgármester, Radu Mazăre bizalmasa. Preda 2010 és 2012 között Mazăre tanácsadójaként tevékenykedett. A leváltott államtitkár 2010 és 2012 között a konstancai kikötőket működtető társaság igazgatótanácsának tagja volt. Egy konstancai lap szerint Preda egyik fő feladata annak előkészítése, hogy a kikötők üzemeltetésével foglalkozó cég a PSD befolyása alá kerüljön, ennek érdekében négy konstancai honatya – köztük Alexandru Mazăre szenátor, Radu Mazăre tesvére – olyan törvénytervezetet terjesztett be a parlamentben, amelynek értelmében a konstancai önkormányzat átvenné a cég részvényeinek 31 százalékát. Preda még tavaly novemberben átiratban fordult a konstancai önkormányzathoz, hogy hajlandó-e további tulajdonjogot szerezni a cégben, az önkormányzat pedig igent mondott. A cég részvényeinek 60 százaléka jelenleg a közlekedési tárca birtokában van, 20 százalék már 2008 óta a konstancai önkormányzaté, további 20 százalék pedig a Proprietatea Alap tulajdonában van. A konstancai önkormányzat egy 2008-as, szintén PSD-s honatyák által beterjesztett törvényjavaslat nyomán vált résztulajdonossá a cégben. A vállalat egyébként jól megy: 2012-ben 269,7 millió lejes bevétel mellett 22,6 millió lejes nyereséget jegyzett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet

A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: a fekete-tengeri földgáz kitermelése önmagában nem teremt jólétet
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból

Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.

Anyamedve miatt kellett lehozni 37 lengyel turistát a Kelemen-havasokból
2026. július 04., szombat

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)

Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.

Közel kétezer munkás dolgozik egyszerre az egyik autópálya építésén (Videó)
2026. július 04., szombat

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket

Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.

Hiába bizonyulnak hatékonynak, Romániában nem támogatják ezeket a gyógyszereket
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst

A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.

Ukrajna szerint „orosz elektronikai hadviselés” okozhatta a konstancai kikötői drónincidenst
2026. július 03., péntek

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.

Kelemen Hunor a sértődések „zárójelbe tételére” szólította a román pártokat
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot
2026. július 03., péntek

Ne tegyük el pénteken se az esőkabátot

2026. július 03., péntek

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt

A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.

Elsőbbséget követeltek a bírák és ügyészek, alkotmánybírósághoz fordult a kormány a bérhátralékokat övező jogvita miatt
2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
Hirdetés