
Fotó: Facebook/Dan Cărbunaru
A kormány és az oktatási szakszervezetek közötti tárgyalásokon született megegyezés értelmében a tanügyi alkalmazottak június 1-jétől érvényes béremelése a jövő évtől hatályba lépő új bértábla szerinti fizetésemelés megelőlegezése – jelentette ki pénteken Dan Cărbunaru kormányszóvivő. Hangsúlyozta: a kormány eleget tett a tanügyi alkalmazottak június 1-jétől érvényes béremeléssel kapcsolatos követeléseinek.
2023. június 02., 10:152023. június 02., 10:15
A kormányszóvivő az Agerpres szerint emlékeztetett, hogy a csütörtökön elfogadott, 2023/53-as sürgősségi kormányrendelet értelmében a pedagógusok és a tanügyi kisegítő személyzet bére bruttó 1000, a kisegítő személyzeté bruttó 400 lejjel nő a hónap elejétől. Ugyanakkor a szakszervezeti szövetségek követeléseinek megfelelően, a sürgősségi rendelet indoklásában
A jogszabály azt is leszögezi, hogy a tanügyi alkalmazottak bére több lépcsőben éri majd el az új bértáblában előirányzott maximális szintet: az első évben a jelenlegi és az új jogszabályban megszabott fizetések különbségének 40 százalékával emelkednek a bérek, a második évben 30, majd a harmadik évben újabb 30 százalékkal.

Hiába fogadta el a kormány csütörtöki ülésén a pedagógusok bruttó bérének 1000 lejjel történő emeléséről szóló sürgősségi rendeletet, a béremelésért múlt hétfő óta sztrájkoló pedagógus-szakszervezetek többet akarnak, így a sztrájk folytatódik.
Dan Cărbunaru leszögezte: amint arra a koalíciós pártok vezetői ígéretet tettek, a munkaügyi minisztérium szeptember 1-jéig kidolgozza az új közalkalmazotti bértörvény tervezetét, majd a kormány elküldi a parlamentnek elfogadásra, hogy 2024. január elsejétől lépjen hatályba az új jogszabály.

Marcel Ciolacul szociáldemokrata pártelnök csütörtökön felhívást intézett a tanárokhoz, térjenek vissza tanítani. Hangsúlyozta, hogy az oktatási ágazat ,,jogos követeléseiről” folytatni kell az egyeztetéseket, de a gyerekek jövőjéről is szó van.
Mint arról beszámoltunk, a múlt hétfő óta sztrájkoló pedagógusok 25 százalékos béremelést követelnek. Csütörtökön reggel azt is eldöntötték, hogy csak akkor hagyják abba a sztrájkot, ha a kormány már ettől a hónaptól megadja a nettó 4000 lejes fizetést a jelenleg havi 2500-2600 lejt kereső pályakezdő tanároknak.

Ligia Deca oktatási miniszter szerint amennyiben a tanügyi sztrájk folytatódik, nem lehet elkerülni az érettségi és az országos képességfelmérő vizsga átütemezését vagy a tanév meghosszabbítását.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!