
Fotó: Mediafax
2007. november 22., 00:002007. november 22., 00:00
Az elnök temesvári látogatásán számolt be a döntésrõl, rámutatva: a kihirdetésre váró törvénytervezet 29. paragrafusa kapcsán kért alkotmányossági normakontrollt, mivel az szerinte az alaptörvény két cikkelyének is ellentmond. A 29-es cikkely írja elõ a mandátumok leosztásának második fázisát, amely szerint a megszerzett szavazatok számával arányosan elõbb megállapítást nyer, hogy hány mandátum jár a pártoknak, majd az eredménybõl levonják a már elnyert szavazatok számát, a maradékot pedig azon pártok jelöltjei kapják, amelyek a legtöbb szavazatot szerezték, de nem az elsõ helyen végeztek. Ez azt jelenti, hogy a maradék mandátumok leosztása olyan listák alapján történik, amelyre a választók nem szavaztak. Az államfõ szerint „a demokrácia hiányosságának\" minõsül az, hogy a mandátumok felének elosztása nem egyéni választókerületes rendszer alapján történik. „A kormány törvénytervezete szerint a pártok olyan jelöltjei kerülnek majd be a törvényhozásba, akik legtöbb 16 százalékot érnek el a választásokon\" – vélte az államfõ. Bãsescu vitatta az ilyen honatyák mandátumának létjogosultságát, mivel távol állnak az ötvenszázalékos támogatottságtól. Emellett ezeket a képviselõket és szenátorokat senki nem választotta meg, ez pedig szöges ellentétben van az alkotmányos elõírásokkal, amelyek szerint a parlament tagjait általános, szabad, közvetlen és titkos szavazás útján kell kijelölni. A lista léte ellentmond annak az alkotmányos elõírásnak is, amely kimondja, hogy a szuverenitás elvét egyedül a román nép gyakorolhatja idõszakos szabad választások révén kijelölt képviseleti szervein keresztül. Az államfõ szerint a pártok, a kormány és a tervezetet eredetileg összeállító Pro Democratia Egyesület csapdába csalja a választókat ezzel a törvénytervezettel, a kabinet pedig egy hiányos jogszabályért vállalta a felelõsséget. Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ szerint a törvénytervezet elleni alkotmányossági kifogás Bãsescu abbeli törekvését tükrözi, hogy elnöki „diktatúrát\" vezessen be, amelyet a Demokrata Párt (PD) segítségével gyakorolna. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint a választási törvény nem alkotmányellenes, viszont az államfõnek jogában áll az alkotmánybírósághoz fordulni bármely, a parlament által jóváhagyott jogszabály ügyében. Cristian Pârvulescu, a Pro Democratia Egyesület elnöke hasonlóan vélekedett, hozzátéve: az államfõ ezen döntése néhány héttel elodázza az egyéni választókerületek bevezetését. Bogdan Olteanu, a képviselõház liberális elnöke szerint az államfõ megpróbálja megakadályozni a választási törvénytervezet hatályba lépését. A házelnök a saját álláspontját is el akarja juttatni az alkotmánybírósághoz. Az alkotmánybíróság december 5-én dönt a Bãsescu által beterjesztett kifogás ügyében.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).