Hirdetés

Kormányátszervezés: lépések helyett tapogatózás

A kormánykoalíció vezetőtanácsának ülése után sem sikerült megegyezniük a koalíciós pártoknak a kormányátszervezés hogyanjában. Úgy tűnik, egyelőre nem fogadták el a Demokrata Párt azon javaslatát, hogy megszüntessék a három miniszterelnök-helyettesi tisztséget – igaz, ennek ellenkezőjét sem erősítették meg a tisztségek megtartásában leginkább érdekelt Konzervatív Párt (PC), illetve az RMDSZ képviselői.

2006. június 07., 00:002006. június 07., 00:00

A vezetőtanácsi ülést követően a pártok képviselői mindössze annyit voltak hajlandók közölni, hogy megegyeztek a kormány hatáskörébe tartozó államtitkárságok és ügynökségek számának csökkentéséről – egyelőre azonban ennek részleteit sem dolgozták ki. Az államtitkárok számát mintegy 30 százalékkal szeretnék csökkenteni a koalíciós pártok. Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke elmondta: azért nem nevezik meg az átalakulás által érintett államtitkárságokat és ügynökségeket, hogy ne veszélyeztessék ezek működését. Bogdan Ciucã, a PC szóvivője a korrupcióellenes harc részének nevezte, hogy csökken a kormány hatáskörébe tartozó intézmények száma. Markó Béla, az RMDSZ elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján megismételte, hogy a szövetség a miniszterelnök-helyettesi tisztségek megtartását szeretné az átszervezés után is. A koalíció vezetőtanácsának üléséről Markó mindössze annyit mondott, hogy a pártoknak csak elvi kérdésekben sikerült egyetérteniük. A konzervatívok javaslatát, hogy a lemondott George Copos helyett Dan Voiculescu, a PC elnöke töltse be a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, Markó Béla „fontos döntésnek” nevezte. Markó szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a konzervatívok a szövetséghez hasonlóan értékelik az államminiszterek szerepkörét. Markó nem kívánta kommentálni Voiculescu üzleti ügyeit, mindössze annyit jegyzett meg, hogy a politikát és az üzletet nem szabad összekeverni.
Eközben azonban a Nemzeti Liberális Párt (PNL) felől – Dan Motreanu főtitkár révén – olyan vélemények is elhangzottak, hogy a kormány átszervezését jobb lett volna az Európai Bizottság őszi országjelentéséig elhalasztani, a kormánynak addig az integrációs követelményrendszer teljesítésére kellett volna koncentrálnia. Az átalakítások RMDSZ-es tisztségviselőket is érinthetnek. Jelenleg a szövetség a miniszterelnök-helyettesi tisztséggel, három miniszterivel, kilenc államtitkárral, egy tanácsossal és egy aligazgatóval van jelen a kormányzati struktúrában (lásd táblázatunkat).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés