
Az Amerikában hivatalosan ledolgozott évek is beleszámítanak a nyugdíjba, és fordítva. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Idén szeptember 1-jétől lép hatályba a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény, így kölcsönösen elismerik a két országban ledolgozott szolgálati éveket a nyugdíj kiszámításakor – közölte pénteken a munkaügyi minisztérium. A járandóságot a két országban befizetett nyugdíjjárulékokkal arányosan állapítják meg.
2026. május 22., 16:352026. május 22., 16:35
A tárca tájékoztatásában emlékeztetnek, hogy a Bukarestben 2023. március 23-án aláírt megállapodás lehetővé teszi a Romániában és az Egyesült Államokban ledolgozott évek összevonását a nyugdíjjogosultság megállapításakor.
A közlemény szerint a másik állam területén dolgozó román és amerikai munkavállalók nyugdíját a megállapodás előírásai alapján fogják biztosítani. Ezek azokra a személyekre terjednek ki, akik az egyik vagy mindkét állam törvényeinek hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, valamint azokra, akiknek jogai ezekből a jogszabályokból erednek – írta az Agerpres hírügynökség a közlemény alapján.
Az egyezménynek köszönhetően elkerülhető a kettős járulékfizetés, és egyszerűsödnek az adminisztratív eljárások a munkavállalók, munkáltatók és a nyugdíjasok számára egyaránt – áll még a tájékoztatásban.

Az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken bejelentette, hogy kizárja Romániát a vízummentességi programból (Visa Waiver), amelyhez Joe Biden elnöksége idején kapott felvételt az ország.
Ez pozitívum a román–amerikai kapcsolatokban azok után, hogy tavaly májusban Washington kizárta Romániát a vízummentességi programból (Visa Waiver), amelyhez Joe Biden elnöksége idején kapott felvételt az ország. Az USA Belbiztonsági Minisztériuma indoklásként annyit közölt, hogy az amerikai hatóságok számára a Visa Waiver-program magas színvonalának fenntartása elengedhetetlen az amerikai nemzetbiztonság szempontjából, de „Románia a jövőben újra megfontolás tárgyát képezheti, amennyiben megfelel a törvényben előírt jogosultsági kritériumoknak.”
A Miniszterelnöki Ellenőrző Testületet és a Számvevőszéket is be kívánja vetni Iana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes az Állami Vagyonkezelő Hatóság (AAAS) tevékenységének ellenőrzésére – ezt maga Gheorghiu jelentette be csütörtökön este.
Feloldotta a román kormány az 1990. január 1. és 1992. december 31. közötti időszakban a bukaresti külügyminisztérium által készített diplomáciai iratok titkosítását, így a rendszerváltás időszakának fontos dokumentumai válnak kutathatóvá.
A romániai polgárok többsége nem előrehozott választás útján oldaná meg a politikai válságot – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
A PACE – Románia az első parlamenti frakció szenátora, Adrian Peiu csütörtökön közölte, hogy egy PACE-AUR-PSD alkotta kormány létrehozását támogatnák.
A jelenleg függetlenként tevékenykedő törvényhozók többet nyomhatnak a latban az RMDSZ-nél a kormányalakításkor – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Alkotmányossági kifogást nyújtott be szerdán Sorin Grindeanu, a bukaresti képviselőház szociáldemokrata elnöke az Ilie Bolojan vezette, május 5-én megbukott kormány egyik utolsó sürgősségi rendelete ellen.
Sem Nicușor Dan államfő, sem Ilie Bolojan miniszterelnök tevékenységével nem elégedett a romániai választópolgárok többsége – derül ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
Az RMDSZ nem akar koalícióra lépni a kormányból kilépett, majd azt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatásával bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán jelentette ki Kelemen Hunor.
Miközben Románia mezőgazdaságát egyre súlyosabban érinti az aszály, az öntözőrendszerek fejlesztése továbbra is akadozik. A szakmai szervezetek szerint a beruházások lassan haladnak, az uniós támogatások jövője bizonytalan.
Az ország legtöbb régiójában légköri instabilitásra, jelentős csapadékmennyiségre és a szél erősödésére lehet számítani szombat reggelig – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!