
Képünk illusztráció
Fotó: Bálint Eszter
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvénymódosítással kitiltaná a játéktermekből a 21 év alatti fiatalokat is – közölte kedden Adrian Cozma képviselő.
2024. november 12., 17:382024. november 12., 17:38
A parlamentben nyilatkozó politikus elmondta, hogy a PNL tervezete szerint a kiskorúak és 21 év alatti fiatalok nem léphetnek be a játéktermekbe és nem vehetnek részt semmilyen szerencsejátékban. A jelenlegi törvény csak a kiskorúakat tiltja ki a játéktermekből.
A képviselő ugyanakkor emlékeztetett a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) arra a júniusi ígéretére, hogy az összes romániai településről ki fogják tiltani a játéktermeket, a működtetésüket csak a helységek közigazgatási határain kívül engedélyezik. Ez azonban még nem történt meg, ami Cozma szerint azzal magyarázható, hogy a szerencsejáték-ipar szereplői eltérítették ettől a szándékuktól a PSD vezetőit.
A politikus nyilvánosan felszólította Marcel Ciolacu kormányfőt: „ha nincs rejtegetnivalója”, és nem áll kapcsolatban a szerencsejáték-iparral, akkor ezen a héten vagy a jövő héten a koalíció parlamenti többségének segítségével tiltsa ki a játéktermeket valamennyi településről, és tiltsa meg a szerencsejátékok reklámozásának összes formáját – írja az Agerpres.

Sürgősségi rendelettel szigorított pénteken a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Határozottan és egyértelműen ellenzi a prostitúció legalizálását célzó törvénytervezetet a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia – szögezte le csütörtöki állásfoglalásában a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által elnökölt testület.
Független vizsgálatot rendelnek el az igazságszolgáltatási rendszer véletlenszerű ügyelosztási rendszeréről, valamint kidolgozzák az öt évre szóló többéves tervet a román bíróságok és ügyészségek humánerőforrás-hiányának kezelésére.
szóljon hozzá!