2007. augusztus 22., 00:002007. augusztus 22., 00:00
A találkozó dátumát még nem határozták meg, viszont ebben az évben szeretnék a megbeszélés főbb szempontjait kijelölni. Ahhoz, hogy tenni lehessen valamit ebben az ügyben, a célzott lapoknak részt kell venniük a találkozón – tette hozzá Ioniţă. elmondta: évente legkevesebb tíz, az internetre felkerülő diszkriminatív megnyilvánulásról, hozzászólásról érkezik panasz, valójában ennél sokkal többről van szó. Az eljárás szerint, ha a panasz jogos, akkor az illető honlap működtetőjét bírságolják meg. A tanács egyébként csak a nyilvános fórumokon elhelyezett diszkriminatív üzenetek esetében indíthat vizsgálatot, a jelszóval védettek, zártak kívül esnek a hatáskörén. A panaszok legtöbbször szervezetek részéről érkeznek – magyarázta Ioniţă. A leggyakrabban a Romani Criss, az Accept vagy a Közpolitikai Intézet figyelmeztet a kihágásokra. Érkeznek panaszok magánszemélyektől is, akár apróhirdetésekkel kapcsolatban. Ilyenek például az eladó lakásokra vonatkozó hirdetések, amelyekben a feladó kizárja az adott etnikai csoportokat az üzletkötésből.
Ami a fórumokon megjelenő diszkriminatív tartalmakat illeti, Ioniţă hozzátette: az egyik lap felvetette szűrők alkalmazásának lehetőségét. A tanács egyébként nem hivatalos formában már tárgyalt néhány sajtóorgánum képviselőivel, de szervezett egyezkedés eddig nem került szóba.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).