
Fotó: 123RF
Az egészségügyi minisztérium épülete előtt tüntetett csütörtökön a Rákbetegek Egyesületei Szövetségének mintegy harminc tagja az országos rákellenes terv gyakorlatba ültetését követelve.
2023. július 13., 14:372023. július 13., 14:37
A szervezet elnöke, Cezar Irimia rámutatott, hogy egy európai statisztika szerint Romániában naponta 153 ember hal meg valamilyen daganatos betegségben, köztük gyermekek is. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint tavaly hozzávetőlegesen 180 ezer rákbeteget kezeltek Romániában, a megfigyelés alatt álló páciensek száma pedig 150 ezerre tehető.
„A miniszter úr a törvény fölött állónak érzi magát, megsérti az alkotmányt, mégsem történik semmi, nyugodtan sétálgat hol külföldön, hol az országban” – idézte az egyesület elnökét az Agerpres. Mint mondta, következő lépésként a nemzetközi sajtót és a az európai országok romániai nagykövetségeit is tájékoztatni fogják a rákos betegeket ért jogsértésekről, és perbe fogják a minisztériumot.
az Európai Unió is elfogadta, Alexandru Rafila mégsem hajlandó végrehajtani. „Ezért tiltakozunk mi ma itt. Remélem, hogy a döntéshozók lépni fognak” – szögezte le Cezar Irimia.

Az egészségügyi minisztériumnak kellene elkészítenie a román parlament által tavaly ősszel ellenszavazatok nélkül elfogadott országos rákellenes terv alkalmazási előírásait. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azonban elégedetlen a programmal.

Ünnepélyes keretek között hirdették ki szerda délután Bukarestben a daganatos betegségek megelőzését és kezelését összehangolt keretbe foglaló országos rákellenes tervet.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
szóljon hozzá!