
2012. június 08., 08:312012. június 08., 08:31
Az orosz Novij Region hírügynökség szerint az ukrán fél elégedetlenségének a kijevi külügyminisztérium szóvivője, Oleg Volosin adott hangot, aki egy keddi sajtótájékoztatón felszólította Romániát, hogy hagyjon fel azzal a gyakorlattal, miszerint útlevelet biztosít több ukrán régió polgárai számára.
„Azon ukrán állampolgárok, akik román útlevélhez jutnak, bűncselekményt követnek el, amelyet szankcionálni kell. Az ukrán külügyminisztérium álláspontja változatlan ebben a kérdésben. Már régóta ellenezzük a kettős állampolgárságot. Több ízben is elmagyaráztuk román partnerünknek, hogy barátságtalan lépésnek tartjuk azt, hogy tömegesen állítanak ki útlevelet az Ukrajna határvidéki régióiban élő ukrán állampolgárok számára” – jelentette ki az ukrán külügyi szóvivő.
Hozzátette: bár ma az ukrán–román kapcsolatok jobbak, mint korábban, az állampolgárság ügye továbbra is problémás. Szerinte Ukrajnában nem is él annyi román, mint amennyi a statisztikákban szerepel, mivel – mint mondta – sokan románnak vallják magukat, bár a Moldovai Köztársaságból származnak. Ez lehet az oka annak, hogy a román nyelvnek regionális nyelvi státust kell biztosítani Ukrajna nyugati határrégiójában az új nyelvhasználati törvény értelmében – vélekedett a diplomata.
A román fél cáfolta a kijevi vádakat. Csütörtöki közleményében a külügyminisztérium rámutat: a román állampolgársági törvény összhangban van a nemzetközi gyakorlattal. A vonatkozó román jogszabály nem egy kiemelt országot vagy közösséget céloz, és nem etnikai alapon biztosítja az állampolgárságot, csupán könnyítéseket tartalmaz azon volt román állampolgárok, illetve azok leszármazottai számára, akik akaratuktól függetlenül, történelmi okokból veszítették el román állampolgárságukat, nemzetiségtől függetlenül.
A külügyi tárca rámutat: Románia behatóan tanulmányozta a legfontosabb európai állampolgársági törvényeket, és arra a következtetésre jutott, hogy számos olyan, hasonló jogszabály létezik, amely könnyíti az állampolgárság megadásának feltételeit az olyan esetekben, amelyekben az igénylő és a kibocsátó állam között különleges kapcsolat mutatható ki. Leszögezik: a jogszabályban alkalmazott alapelvek számos más ország, így Ukrajna törvényeiben is megtalálhatók.
Arra is rámutatnak, hogy az állampolgárság megszerzésével az érintettek nem jutnak automatikusan román útlevélhez, ezt ugyanis más törvények szabályozzák, és nem minden, állampolgárságát visszaszerzett személy igényel útlevelet. Mint ismeretes, Ukrajna tiltja a kettős állampolgárságot, így próbálva meg elejét venni az orosz befolyás erősödésének az egykori szovjet tagköztársaságban.
Románia viszont néhány évvel ezelőtt könnyítette az állampolgárság megadását azok számára, akik bizonyítani tudják, hogy ők maguk vagy valamely felmenőjük román állampolgárok voltak. Ukrajnában a 2001-es népszámlálás adatai szerint 258 ezren vallották magukat moldovánnak, 155 ezren pedig románnak vagy román anyanyelvűnek mondták magukat.
| Eltörölné a román és a moldovai nyelv közötti különbségtételt Mircea Geoană, a szenátus külügyi bizottságának elnöke. A politikus csütörtökön levélben fordult ukrán kollégájához, Oleg Biloruszhoz, amelyben felkérte: mérlegelje annak lehetőségét, hogy az új nyelvtörvényben szüntessék meg a román és a moldovai közötti megkülönböztetést. Geoană ugyanis úgy értékeli, hogy a különbségtételnek semmilyen tudományos alapja nincs. |
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.