2013. január 30., 11:242013. január 30., 11:24
A bukaresti Közpolitikák Intézete (IPP) nevű civil szervezet a decemberben megválasztott új parlament összetételét vizsgálta. Megállapította, hogy a nők a törvényhozók alig 12 százalékát teszik ki. A szenátusban a legrosszabb az arány, a törvényhozóknak mindössze hét százaléka nő, a képviselőházban ez az arány 13 százalék.
A Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű egyik kormánypárt áll a legrosszabbul, ugyanis az UNPR-nek nincs egyetlen női törvényhozója sem. Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójában is csak egy nő van Biró Rozália szenátor személyében.
A tanulmány szerint a 2008 és 2012 közötti parlamenthez képest csökkent az első mandátumos törvényhozók aránya, a jelenlegi törvényhozásban az újoncok alig haladják meg az 50 százalékot, míg 2008-ban még 61 százalékot tettek ki.
Nemcsak az új képviselők és szenátorok aránya csökkent, hanem a jogász végzettségű törvényhozóké is, arányuk nem éri el a parlament létszámának egyötödét. Legtöbben a mérnökök vannak, a törvényhozás több mint egyharmadát teszik ki, a közgazdászok aránya pedig 20 százalék - olvasható az IPP kimutatásában.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.