Hirdetés

Két egykori elnökétől válna meg a Nemzeti Liberális Párt

Theodor Stolojan államfői tanácsadó, a liberálisok volt elnöke bejelentette: Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti szervezetének vezetője nem jelent erkölcsi mércét számára.

2006. szeptember 08., 00:002006. szeptember 08., 00:00

Az elnöki tanácsadó így válaszolt Orban bejelentésére, miszerint utolsó figyelmeztetést kapott a liberálisok bukaresti kerületi szervezeteitől. Hasonló fegyelmi intézkedést hoztak Valeriu Stoica volt liberális elnök esetében is. Orban azzal indokolta a figyelmeztetést, hogy Stolojan és Stoica szüntelenül támadja a párt központi vezetését. A bukaresti liberálisok vezetője hozzátette: nem szeretné, ha a két politikust kizárnák az alakulatból, hiszen a párt vezetői voltak, és hozzájárultak annak fejlődéséhez. Ennek ellenére, ha nem szűnnek meg a bírálatok, akkor az lenne helyes, ha kívülről támadnák az alakulatot – tette hozzá Orban. Replikájában Theodor Stolojan elmondta: nem érdekli az, amit Ludovic Orban mond, ugyanakkor figyelmeztette a liberális párt területi szervezeteit, hogy ne hagyják magukat befolyásolni a bukaresti vezetőtől. Valeriu Stoica számára az átvilágítási hadjárat szolgáltatott alkalmat arra, hogy ismét bírálja a liberális vezetést. Miután leszögezte, hogy nem írt alá együttműködési nyilatkozatot a Szekuritátéval, Stoica elmondta: a liberálisok jelenlegi vezetősége bolsevik eszközökkel igyekszik félretájékoztatni a közvéleményt. A liberális pártban egyébként a napokban több tagot is szankcionáltak az alakulat vezetőségét bírálók közül: Mona Muscã volt alelnököt és Ioan Ghiºe volt brassói polgármestert kizárták a pártból, mivel együttműködtek a Szekuritátéval, majd Cristian Boureanu és Raluca Turcan képviselőt váltották le a parlamenti bizottsági tisztségükből.


Dinu Patriciut is megrónák
Dinu Patriciu áthágta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) etikai szabályzatát, mivel a 2004-es választási kampányban pénzügyileg támogatta a Szociáldemokrata Párt (PSD) kampányát – jelentette be csütörtökön Adrian Iorgulescu, az alakulat etikai bizottságának elnöke. Emiatt a liberálisok következő küldöttgyűlésén szankciókra számíthat – tette hozzá Iorgulescu.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés