
Amennyiben a Románia Csillaga rend becsületbírósága a Tőkés Lászlónak adományozott érdemrend visszavonását kéri, Traian Băsescu államfő kiadja az erre vonatkozó rendeletet – ezt maga az elnök jelentette be egy kedd esti sajtótájékoztatón.
2013. szeptember 04., 15:122013. szeptember 04., 15:12
Az államfő jelezte: eddig az 1300 fős rend több tagja – a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai – kérték az érdemrend visszavonását, a rend közgyűlése pedig szeptember 19-én ül össze, hogy megválassza a héttagú becsületbíróságot.
„Amennyiben a becsületbíróság úgy dönt, hogy az érdemrend visszavonását kéri az elnöktől, akkor kibocsátjuk az erre vonatkozó rendeletet. Ha a testület arra a következtetésre jut, hogy az érdemrendet nem kell visszavonni, és Tőkés úr továbbra is a rend tagja, aki dicsőséget hoz a testületnek, akkor a magas kitüntetést nem lehet visszavonni\" – szögezte le Băsescu. A rend közgyűlését a Cotroceni-palotába hívták össze.
Mint arról beszámoltunk, Tőkés kitüntetésének visszavonását először Victor Ponta miniszterelnök, a PSD elnöke vetette föl, aki még augusztus 22-én közölte: levelet írt Băsescunak, amelyben – civil szervezetek kérésére – az érdemrend visszavonását kezdeményezte. Erre az államfő szóvivője, Bogdan Oprea válaszolt jelezve: mivel Ponta nem tagja a Románia Csillaga rendnek, nem kezdeményezheti a kitüntetés visszavonását, erre csak azok jogosultak, akik megkapták a szóban forgó kitüntetést.
Nem sokkal később Corina Creţu, a PSD európai parlamenti képviselője kezdeményezte az érdemrend visszavonását – ő már joggal, mivel korábban megkapta a kitüntetést. Akciójához a PSD tizenegy, valamint a vele koalícióban kormányzó UNPR három tagja csatlakozott, ők is mindannyian tagjai a rendnek.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azzal váltotta ki a nagyobbik kormánypárt ellenszenvét, hogy júliusban Tusnádfürdőn arra kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött. Creţu szerint Tőkés László cselekedetei ellentétesek Románia alkotmánya 1-es számú cikkelyével.
„Ugyanakkor nemcsak Romániának mint államnak okoztak károkat, hanem valamennyi olyan román állampolgárnak, aki elutasítja a szélsőséges, az interetnikus együttéléssel ellentétes megnyilvánulásokat. Megengedhetetlen, hogy a Románia Csillaga érdemrend birtokosa nyilvánosan kétségbe vonja Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét\" – szerepel a román EP-képviselő kezdeményezésében.
Corina Creţu szerint az Orbán Viktor magyar kormányfő figyelmébe ajánlott védhatalmi státus kezdeményezése Tőkés ama „nemzetellenes\" nyilatkozatainak és tetteinek sorába tartozik, amelyek keretében korábban felvetette az „etnikai alapú autonómia veszélyes tézisét\". Mint arról beszámoltunk, Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend lovagkeresztjét a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!