A kormány által október elején jóváhagyott jövõ évi büdzsétervezet szakbizottsági vitája mintegy két héttel korábban kezdõdött, a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságai pedig a múlt héten hagyták jóvá a tervezetet. Varujan Vosganian tegnap elmondta, a nagyobbik kormányerõnek, a Nemzeti Liberális Pártnak sikerült megállapodnia a költségvetés kapcsán nemcsak a PSD-vel, hanem a Nagy-Románia Párttal, a Konzervatív Párttal és az RMDSZ-szel is. Noha jelentõs számú módosítást fogadtak el, a büdzsé megõrizte liberális jegyeit, köztük az adócsökkentést és az infrastrukturális fejlesztések erõteljes finanszírozását, fejtette ki a gazdasági miniszter. A Demokrata-Liberális Pártban egyesülõ demokraták és liberális demokraták nem vettek részt a költségvetési konzultációkon, tegnap pedig jelezték: a társadalombiztosítási büdzsét támogatják, de az állami költségvetés tervezetét nem szavazzák meg. Nem tetszik a 2008-as költségvetés a szakszervezeteknek sem, amelyek a következõ napokban sztrájkõrséget állnak a parlament épületének minden bejáratánál. A négy legnagyobb szakszervezeti szövetség azt kifogásolja, hogy a munkabalesetek és szakmai betegségek veszélyességi alapját 0,4 százalékról 0,04 százalékra csökkentették, valamint azt is, hogy az egészségbiztosítási hozzájárulások 6,5 százalékról 5,5 százalékra csökkentek. A szakszervezeteknek a múlt héten sikerült megállapodniuk a munkaügyi minisztériummal arról, hogy 2008. január 1-jétõl 500 lej, a második félévben pedig 540 lej lesz a minimálbér.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.