
Fotó: A szerző felvétele
„Orbán Viktor kijelentése, miszerint nem neki, hanem az erdélyi magyarságnak kellene lelkiismeret-furdalása legyen, ha a romániai magyarok a Tõkés László és az RMDSZ közti politikai verseny következtében képviselet nélkül maradnak az EP-ben, a legcinikusabb kijelentés, amit magyarországi politikustól az elmúlt 17 évben hallottam\" – fogalmazott Kelemen Hunor, aki egyben a szövetség kampánystábjának vezetõje is.
A Fidesz elnöke Tõkés László hétvégi, avasújvárosi kampányrendezvénye után az Új Magyar Szó napilapnak nyilatkozva úgy vélte: nem neki kell, hogy lelkiismeret-furdalása legyen, ha az erdélyi magyarság EP-képviselet nélkül marad. „Miért nekem legyen? Legyen az erdélyi magyarságnak, amiért nem ment el kellõ számban szavazni vagy rosszul szavazott!\" – mondta Orbán a napilapnak.
Frunda György a sajtótájékoztatón elmondta, az RMDSZ elvárja, hogy a magyar politikusok ne avatkozzanak be az erdélyi magyarság képviseletébe, ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz az RMDSZ ellenében indult független jelöltet, Tõkés Lászlót támogatja. A szenátor szerint a magyar alkotmány csupán a határon túli magyar közösségekért való felelõsségvállalást, és nem beavatkozást ír elõ a mindenkori magyar kormánynak, így a magyarországi politikai pártoknak is. „A Fidesz és az RMDSZ is az Európai Néppárt tagja, ezért a magyar párt részérõl nem tisztességes, hogy a független jelölt mellett kampányol\" – fogalmazott a szövetség EP-képviselõjelöltje. Eközben Markó Béla bukaresti sajtótájékoztatóján kifejtette, az RMDSZ az európai parlamenti választásokra, és nem a népszavazásra összpontosít a választási kampányban. A referendum kapcsán a szövetségi elnök kijelentette, a szövetség az egyéni választókerületes rendszernek azt a változatát támogatja, amelyért a kormány felelõsséget vállalt: az RMDSZ elfogadta a kiegészítéseket, bár álláspontja szerint komolyabb és hosszabb tárgyalásokra lett volna szükség. Mint mondta, kétfordulós választásba nem egyeztek volna bele, de a megyei tanácselnökök esetében elfogadott egyfordulós, egyéni választókerületes szavazást a jövõben ki szeretnék terjeszteni a polgármesterekre is, amely változás nagyban megkönnyítené a választás menetét. Az elnök kifejezte meggyõzõdését, hogy a parlament elfogadja a kormány törvénymódosító javaslatát, egyik párt sem fog bizalmatlansági indítványt benyújtani, így ez a fejezet végre lezárható lesz, és nem lesz szükség népszavazásra.
Gy. Cs.
Budapestrõl nem ítélkeznek? Orbán Viktor szerint jut hely a nap alatt az RMDSZ-nek is és a független jelölteknek is a romániai EP-választásokon. A Fidesz elnöke errõl a Hír Tv Rájátszás címû mûsorában beszélt hétfõ este. Mint mondta, jó lett volna, ha létrejön egy megállapodás az RMDSZ és a független jelölt között, de nem jött létre. Hogy ebben ki a ludas, azt szerinte nem Budapestrõl kell eldönteni. Orbán Viktor a mûsorban elmondta: világossá kell tenni, hogy ha az Erdélyben élõ magyarok követik az európai szokást, és olyan arányban mennek el szavazni, mint ahogy az lenni szokott, akkor gond nélkül bejuttathatnak akár két, vagy három képviselõt is az EP-be.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).