
Kelemen Hunor: „várom a koalíciós kollégák reakcióját, mert eddig nagy volt a csend, valószínűleg más, fontosabb dolguk is volt”
Fotó: Haáz Vince
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor csütörtökön kijelentette, hogy várja a kormánykoalíció reakcióját a kolozsvári magyar fiatalok bántalmazásának ügyére.
2025. április 03., 21:472025. április 03., 21:47
Az Europa FM rádiónak nyilatkozva a politikus elmondta, hogy a kolozsvári incidens mellett számos más magyarellenes megnyilvánulásról van tudomása, amelyek egyik fő üzenete az, hogy „ki a magyarokkal az országból” – írta az Agerpres.
Beszámolt arról, hogy a magyar fiatalok bántalmazásának ügyéről szerdán tárgyalt a belügyminiszterrel, aki akkor még nem tudott ezekről az esetekről. „Azt mondta, hogy utánanéz, és remélem, hogy nem tussolják el az ügyet.
Hozzátette: reméli, a reakciók nem maradnak el, mert elég csak rápillantani a közösségi oldalakra, hogy kiderüljön, mennyire polarizált Romániában a társadalom.
„Ma két-három fiatalt megvernek, amiért magyarul beszélnek, holnap pedig újabb hasonló megnyilvánulások lesznek, ami elfogadhatatlan” – jegyezte meg.
Úgy fogalmazott: ha a politikai osztály és az állami intézmények nem teszik a dolgukat,
Mint arról beszámoltunk, hétfő este Kolozsváron három, 14 és 17 év közötti kiskorút többen fizikailag bántalmaztak, egyikük kórházba került. Az ügy kivizsgálása folyamatban van.

Több százan vettek részt csütörtökön este azon a békés megmozduláson, amelyet kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek hirdettek meg a hét elején történt, magyarverésbe torkollt szurkolói randalírozással szembeni tiltakozásképp.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Románia egy mélyreható nemzeti megbékélési folyamat és az államhatalmi ágak közötti egyensúly újjáépítésének kezdetén áll – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan a Bukarestbe akkreditált nagykövetekkel tartott éves találkozóján.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön elutasította a keresetet, amelyben egy civil szervezet az igazságügyi törvényeket felülvizsgáló munkacsoport létrehozásáról szóló miniszterelnöki döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte.
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
A román kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Határozottan és egyértelműen ellenzi a prostitúció legalizálását célzó törvénytervezetet a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia – szögezte le csütörtöki állásfoglalásában a Böcskei László nagyváradi megyés püspök által elnökölt testület.
Független vizsgálatot rendelnek el az igazságszolgáltatási rendszer véletlenszerű ügyelosztási rendszeréről, valamint kidolgozzák az öt évre szóló többéves tervet a román bíróságok és ügyészségek humánerőforrás-hiányának kezelésére.
szóljon hozzá!