Hirdetés

Kelemen Hunor: újraindulhat a visszaszolgáltatás

Kelemen Hunor szerint újraindíthatja a Romániában elakadt egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási folyamatot az Egyesült Államok kongresszusi bizottságának múlt héten elfogadott számon kérő határozata.

2015. június 15., 19:452015. június 15., 19:45

Az RMDSZ elnöke (képünkön) emlékeztetett rá, néhány héttel ezelőtt azért utazott Amerikába, hogy tárgyalópartnereit meggyőzze: a biztonsághoz az emberi, a kisebbségi jogok és a tulajdonjog tiszteletben tartása is hozzátartozik.

„Bizakodásra ad okot, hogy a reakció ennyire gyors volt. Ugyan a csodavárás nem politikai kategória, de bízom benne, hogy reális jelentés kerül a kongresszus elé, és remélem, ennek hatására újraindul a restitúció\" – jelentette ki az MTI-nek adott interjúban hétfőn az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor elmondta: Romániát a legfontosabb szövetségese kéri számadásra a restitúció tekintetében. Hozzátette, hinni szeretné, hogy ez számít.

Arra a kérdésre, hogy felülírhatják-e az Egyesült Államok geopolitikai érdekei a számonkérés szempontjait, Kelemen Hunor optimizmusának adott hangot. Elmondta, az elmúlt évtizedekben ugyan sokszor volt példa arra is, hogy a katonapolitikai érdekek felülírták az egyéb szempontokat, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogok kérdése nélkül nincsen tartós biztonságpolitika.

„Számtalanszor bebizonyosodott az elmúlt 40–50 esztendőben, hogy amikor az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat, az alapvető demokratikus értékeket zárójelbe tették más, fontosabbnak tűnő problémák miatt, nem született tartós megoldás. Mindig vissza kellett térni az emberi jogokhoz, az alapvető értékekhez, amelyektől csak ideig-óráig lehet eltekinteni\" – értékelte Kelemen.

A romániai magyar történelmi egyházak az elmúlt 25 év alatt a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanjaik csak mintegy felének a tulajdonjogát kapták vissza, de ténylegesen egyharmaduk került vissza a használatukba. 2010 után leállt a romániai visszaszolgáltatás folyamata, és 2014-ben egy bírósági ítélettel a református egyháznak már visszaadott sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét is újraállamosították.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés