Hirdetés

Kelemen Hunor szerint Bolojannak maradnia kell a kormány élén

Kelemen Hunor

Kelemen Hunor szerint három hónap után nem lehet feladni

Fotó: Borbély Fanni

A koalíciónak folytatnia kell a munkáját, Ilie Bolojannal a kormány élén – nyilatkozta hétfőn a parlamentben az újságíróknak Kelemen Hunor.

Hírösszefoglaló

2025. szeptember 01., 18:272025. szeptember 01., 18:27

Az RMDSZ elnökét azokra a sajtóinformációkra reagáltatták, amelyek szerint a miniszterelnök lemondással fenyegetőzött a koalíció vasárnap esti ülésén, miután a kormánypártok nem tudtak megegyezni a helyi közigazgatás reformjáról.

Kelemen elmondta, hogy Ilie Bolojan hangneme nem volt fenyegető.

Hirdetés

Közlése szerint a miniszterelnök valóban tett egy olyan kijelentést, ami lemondásának kilátásba helyezéseként is értelmezhető, és ez arról szólt, hogy ha nem sikerül megvalósítani a kormányprogramban is szereplő reformokat, akkor nem látja értelmét a tisztségben maradásának. „De ezt már korábban is nyilatkozta” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.

korábban írtuk

Koalíciós konfliktus: Bolojan után a liberálisok is meglebegtették a távozásukat
Koalíciós konfliktus: Bolojan után a liberálisok is meglebegtették a távozásukat

Ilie Bolojan miniszterelnök és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem fog hazudni, a közigazgatási reform nem szemfényvesztés – jelentették ki hétfőn a PNL képviselői.

A politikus kijelentette, hogy szerinte a koalíciónak folytatnia kell a munkáját, Ilie Bolojannal a kormány élén. Elmondta, hogy a kormánypártok támogatják a helyi közigazgatás reformját, de a törvénytervezet kidolgozásához még két-három hétre van szükség. Többek között azért, mert tisztázni kell az önkormányzati leépítések mértékét.

„Egyesek 20, mások 40 százalékos létszámcsökkentést emlegettek. Valójában nem 20, 40 vagy 45 százalékos lesz a leépítések aránya, mivel a betöltött álláshelyeken van a lényeg.

Idézet
A betöltött posztok száma pedig a legrosszabb esetben is csak 13 százalékkal csökken, a legrosszabbat most idézőjelben mondom” – magyarázta Kelemen.

A politikus nem kívánt spekulációkba bocsátkozni arról, hogy a kormánykoalíció folytathatja-e a munkáját Ilie Bolojan nélkül. Kijelentette, hogy véleménye szerint Bolojannak maradnia kell. „Három hónap után nem lehet feladni. Léteznek olyan megoldások, amelyekkel eljuthatunk oda, amit ő javasolt, de nem volt konszenzus. Mindenki egyetértett a kitűzött célban, de lépésről lépésre, mindenkivel egyeztetve kell haladni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Emlékeztetett arra, hogy vannak olyan önkormányzatok, ahol nem jelent gondot a 20 százalékos létszámcsökkentés, de a községek és kisvárosok számára ez problémát jelent, mert alkalmazottak nélkül maradnak. „Szükség van két-három hétre a dolgok tisztázásához, de meg fogjuk hozni ezeket az intézkedéseket is” – tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
2026. október 11., vasárnap

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról

Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról
Hirdetés
Hirdetés