2012. december 05., 11:402012. december 05., 11:40
A politikus kedden este Besztercén leszögezte: szinte semmilyen variánst nem zár ki. „Már mindegyik, általunk demokratikusnak tartott párt kapcsán vannak tapasztalataink, de egyelőre nem a kormányzás a fő téma” – hangoztatta Kelemen, hozzátéve: az RMDSZ számára a prioritás most az, hogy bejusson a parlamentbe, és mindkét házban erős frakciót hozzon létre.
„Bármelyi politikai alakulat, bármely politikus azt szeretné, hogy a választások után kormányra kerüljön. (...) December 9-e előtt nem beszélek sem szövetségekről, sem koalíciókról. meggyőződésem, hogy mind a tapasztalattal, mind a bölcsességgel rendelkezünk ahhoz, hogy megoldást találjunk a politikai stabilitás kialakítására és a fontos projektek megvalósítására, ha bejutottunk a parlamentbe” – mondta Kelemen.
Hozzátette, az ország általános gazdasági, mezőgazdasági vagy oktatási problémái mellett az RMDSZ programja arra is kitér, hogy megteremtődjenek az intézményes feltételek a nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási önazonosság megőrzéséhez. A politikus azt is leszögezte: az RMDSZ nem ért egyet az USL azon javaslatával, miszerint a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót kell közigazgatási régióvá átalakítani, hanem vagy 13, vagy 16 régió szükséges, amelyek történelmi, demográfiai, gazdasági és szociális szempontból is koherensek. Úgy vélte, nem kell félni a történelmi régiók kialakításától, hiszen léteznek pozitív példák az Európai Unióban.
Kelemen azt is elmondta, hogy a választások után felálló kormánytöbbségnek kötelessége azzal kezdeni a parlamenti tevékenységét, hogy hozzákezd az alkotmány módosításához. Szerinte parlamentáris köztársasággá kell alakítani az országot, és az államfő jogköreit módosítani kell. Emellett a parlament és a kormány viszonyát is szabályozná, mert – mint mondta – a törvényhozás nem lehet a kormány utánfutója, a sürgősségi rendeletek számát pedig korlátozni kell.
Emellett a parlament két házának hatáskörét is újra kell szabni oly módon, hogy azok eltérőek legyenek. Rámutatott: az alkotmány első cikkelyét is módosítani kell – ez határozza meg Romániát egységes nemzetállamként –, ugyanakkor az RMDSZ-nek nem az „egységes”, hanem a „nemzetállam” kitétellel van problémája, hiszen az ország lakosságának tíz százaléka nem román.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.