Hirdetés

Katonai vezetőket helyeztek előzetes letartóztatásba korrupciógyanú miatt

Öt magas rangú katonai vezetőt, közöttük két tábornokot helyeztek előzetes letartóztatásba kedden, miután a korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítják őket, hogy kenőpénzt fogadtak el a hadseregbe jelentkező fiataloktól.

2010. december 21., 15:312010. december 21., 15:31

A legfelső bíróság hétfőn késő este hagyta jóvá az ügyészeknek azt a kérését, hogy az öt gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezzék. Jelenleg büntetőjogi vizsgálat van folyamatban ellenük.

A korrupcióellenes ügyészek Mihai Chirita tábornokot hamis okiratok kiállításával, okirat-hamisításra való felbujtással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják, akárcsak Ion Marian dandártábornokot. Az ügyészek szerint anyagi haszonért cserébe, előnyben részesítettek néhány jelöltet a román védelmi minisztérium kötelékébe való felvétel vizsgáin. Ezek a személyek a  hadseregbe szerettek volna felvételt nyerni.

Az ügyészek szerint az öt gyanúsított különböző pénzösszegekért cserébe előre kiadták a vizsgázóknak az írásbeli  tételeket, és magas katonai rangjukat kihasználva, nyomást gyakoroltak a vizsgáztató bizottságokra a kenőpénzt fizetők „sikeres levizsgáztatása” érdekében.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés