2007. október 03., 00:002007. október 03., 00:00
Frunda György, a négy magyar elítélt védőügyvédje, közölte, az Európai Emberjogi Bíróság szeptember 27-én hozott döntésében felülbírálta a román legfelsőbb bíróság ítéletét. A döntés nemcsak erkölcsi, hanem anyagi jóvátételt is előirányoz: Paizs Ottó 4050 euró, Reiner Antal 3000 euró, Héjja Dezső 1050, Konrád János pedig 2000 euró kártérítésre jogosult a román államtól. Mint ismeretes, a bukaresti legfelsőbb bíróság többévi börtönre ítélte a négy kézdivásárhelyi férfit, akiket az 1989 decemberében meglincselt Aurel Agache milicista legnagyobb fia vádolt meg azzal, hogy felelősek apja haláláért.
Frunda György elmondta, az ítéletet követően, 2001. szeptember 10-én nyújtott be kérést az Európai Emberjogi Bírósághoz, amelyben az Emberi Jogi Egyezmény 6. és 14. cikkelyére alapozva kérte az állam elmarasztalását, mivel a tárgyalás során a bíróság nem tartotta tiszteletben a négy vádlott jogait, nem vette figyelembe a vádlottak védekezését, etnikai alapon diszkriminálta őket, és a per túl sok ideig tartott. Az RMDSZ szenátora úgy értékelte, a döntés több szempontból is rendkívül fontos: egyrészt igazságtalanul meghurcolt embereknek szolgáltatott igazságot, olyan magyar embereknek, akiket – bizonyítékok hiányában – elsősorban azért ítéltek el, mert magyarok voltak, és emellett méltányos, becsületes kártérítést szabott meg az elszenvedett meghurcoltatásokért.
Frunda György egyúttal felszólította a szenátus állandó bizottságát, bízza meg a felsőház ember- és kisebbségjogi bizottságát olyan vizsgálat lefolytatásával, amelynek célja kideríteni, milyen mértékben ültetik gyakorlatba Romániában a strasbourgi bírói testület ítéleteit. A szenátor szerint egy ilyen vizsgálat mind az érintett intézmények, mind Románia európai megítélése szempontjából jótékony hatású. A strasbourgi testület kimutatásai szerint az Orosz Föderáció és Törökország után Románia a harmadik helyet foglalja el azon országok listáján, amelyek ellen a legtöbb eljárás zajlik az emberjogi bíróságon.
Hírösszefoglaló
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.