
Fotó: Presidency.ro
Klaus Johannis államfő elutasította a Viorica Dăncilă miniszterelnök által javasolt hat miniszterjelöltet, és ismét felszólította a kormányfőt, hogy kérjen támogató szavazást a parlamenttől. A szociáldemokrata miniszterelnök úgy reagált: nem fog meghátrálni az akadályok előtt, és nem fél megjelenni a parlamentben.
2019. szeptember 12., 19:092019. szeptember 12., 19:09
2019. szeptember 12., 20:392019. szeptember 12., 20:39
Erről Johannis csütörtökön délután nyilatkozott, miután Dăncilă előző nap összesen hat miniszterjelöltet javasolt azokra a posztokra, amelyek egyebek mellett a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kormányból történt kilépése nyomán ürültek meg.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) három ALDE-s törvényhozót javasolt, így akarván igazolni, hogy a kormány politikai összetétele nem változott meg.
Johannis szerint a miniszterelnök lépése alkotmányellenes, és utalt arra egyúttal, hogy az utóbbi időben ez már a harmadik kormányátalakítási kísérlete, amit ő (Johannis) mindhárom esetben elutasított. Jelezte, hogy a továbbiakban is így fog tenni, ha a kormány megpróbálná kikerülni a parlamenti szavazást. Az elnök szerint az alkotmány 85. cikkelye világosan fogalmaz, és a kabinetnek jóváhagyást kell kérnie a parlamenttől, hogy folytathassa munkáját.
Az ALDE-miniszterek lemondása nyomán Dăncilă javasolt már három ideiglenes minisztert, akik kinevezését Johannis elutasította. Ebben az ügyben a kormány az alkotmánybírósághoz fordult, amely várhatóan szeptember közepén dönt arról, hogy Johannis megszegte vagy sem az alaptörvényt.
Johannis bejelentését követően Viorica Dăncilă miniszterelnök úgy nyilatkozott, nem fél bizalmi szavazást kérni a parlamenttől a kormány számára. A PSD elnöki tisztségét is betöltő kormányfő sérelmezte, hogy három egymást követő hét alatt ez a harmadik akadály, a harmadik elutasítás Klaus Johannis részéről a kormány azon erőfeszítéseivel szemben, hogy normálisan tudjon működni. „Egyértelmű, hogy Johannis úr pártjának gondjai vannak a közalkalmazottakkal, de az államfő most már egy más szintre vitte ezt a kérdést, mert egész egyszerűen megtagadja dolgozó emberek fizetéshez való jogát” – hangoztatta Dăncilă, aki szerint Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnök és Klaus Johannis megkötötték a „képmutatás és rombolás szövetségét.”
Viorica Dăncilă kifejtette, nem fog meghátrálni az akadályok előtt, és nem fél megjelenni a parlamentben. „Nem félek attól, hogy megjelenjünk a parlament előtt, annál is inkább, mert két nappal ezelőtt a szenátusi szavazás során bebizonyosodott, hogy többségünk van. Nem szaladunk el a felelősségtől és nem fogunk meghátrálni” – szögezte le a kormányfő.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
szóljon hozzá!