Másfél hónap alatt tíz százalékot esett Klaus Johannis államfő bizalmi indexe, de még mindig ő legnépszerűbb politikus Romániában – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség egy friss felmérés eredményeit ismertetve.
2015. augusztus 23., 14:222015. augusztus 23., 14:22
A CSCI közvélemény-kutató által augusztus elején megkérdezett választópolgárok 59 százaléka mondta azt, hogy bízik az államfőben. A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről Románia elnökévé választott Iohannis bizalmi indexe tavaly decemberi beiktatásakor 78 százalékos volt, június végén pedig a megkérdezettek 69 százaléka mondta azt, hogy bízik benne.
Politikai ellenfele, a korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök június óta három pontot rontott: benne a megkérdezettek 35 százaléka bízik.
Pártját nem érintette Johannis népszerűségvesztése: a júniusi felméréshez hasonlóan most is az ellenzéki PNL nyerné a választásokat 41 százalékkal, míg a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) három pontot rontva 37 százalékra esett vissza.
Rajtuk kívül az RMDSZ jutna be a parlamentbe 5 százalékos támogatottsággal és a Monica Macovei néppárti EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter frissen alakult pártja, az M10 is elérné az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A CSCI mostani adatai szerint 3 százalékos támogatottsággal nem jutna parlamenti képviselethez a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), annak ellenére, hogy alapítójában, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnökben a megkérdezettek 33 százaléka bízik. A Traian Băsescu volt államfő védnökségével létrejött, EP-képviselettel rendelkező Népi Mozgalom Párt (PMP) is 3 százalékon áll.
A CSCI felmérése szerint Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes pártja, a jelenleg több mint 10 százalékos parlamenti súllyal rendelkező Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) sem jutna be önállóan a parlamentbe, hiszen a megkérdezettek alig 2 százaléka szavazná rá.
A közvélemény-kutatás adatai már közzététele előtt kiszivárogtak. A volt elnökhöz, Traian Băsescuhoz közel álló Evenimentul Zilei azt írta: Johannis térvesztése aligha magyarázható csak azzal, hogy nem volt hajlandó kihirdetni az áfa-csökkentésről szóló törvényt. A lap vezércikkírója szerint az eredmény a választók csalódottságát tükrözi, akik „egy kiegyensúlyozott elnököt akartak, de nem olyat aki, nem ereszkedik le földi dolgokhoz”.
Johannis semmi jelét nem adta annak, hogy vezetni akarná a rábízott országot és látszólag megelégszik az emberei által beszervezett kényelmes interjúkkal és azzal, hogy havonta ellátogathat valamelyik európai fővárosba – kommentálta az államfőbe vetett bizalom visszaesését a román jobboldali lap.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!