Hirdetés

Jelentés: Năstase sebei nem voltak súlyosak, börtönben is elláthatták volna

Adrian Năstase korrupció miatt elítélt szociáldemokrata párti (PSD) exkormányfő csupán felszínes sebeket ejtett magán, amikor letartóztatásakor öngyilkosságot kísérelt meg, ezért nem lett volna feltétlenül szükséges a bukaresti Floresca kórházba szállítani, a sebeket a Rahova börtön kórházában is el tudták volna látni – áll a Mina Minovici Országos Törvényszéki Orvostani Intézet (IML) jelentésében.

Balogh Levente

2012. július 16., 12:332012. július 16., 12:33

A hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés leszögezi: Năstase pisztolyával valóban öngyilkosságot kísérelt meg, három sebe azonban nem volt súlyos, és tizenöt napos kezelést igényelt. A volt kormányfőt hétfőn a Rahova börtönben egyébként öngyilkossági kísérlete ügyében a legfőbb ügyészség ügyészei is kihallgatták.

Mint arról beszámoltunk, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) eljárást indított az exkormányfő egyik orvosa, Şerban Brădişteanu volt PSD-s szenátor és az őrizetbe vételnél közreműködő két rendőr, illetve egy rendőri vezető ellen bűnpártolás gyanúja miatt. Brădişteanu ellen az a gyanú, hogy hamis diagnózist állított fel, így próbálva megakadályozni, hogy Năstasét börtönbe szállítsák. Az orvos szerint a lőtt sebek súlyosak voltak, páciense egészségi állapotát pedig már meglevő betegségei – cukorbaja és szívproblémái – is veszélyeztették. Năstase június 20-i öngyilkossági kísérletét követően hat napot töltött a Floreasca kórházban, miután őrizetbe vételekor meglőtte magát, a rendőrök pedig úgy döntöttek, nem a Rahova börtön kórházába, hanem a Floreascába kell szállítani.

Năstasét június 20-án ítélte jogerősen korrupció miatt két év szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság. Az alapfokú ítélet már év elején megszületett, akkor a fellebbezésről döntöttek. a volt kormányfő ellen az volt a vád, hogy 2004-es államfői választási kampánya során törvénytelenül gyűjtött kampánypénzeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
Hirdetés