Hirdetés

Ítéletidő pusztított a tengerparton

Hatalmas mennyiségű eső zúdult Konstanca megyére. Jelentős áradásokat okozott a Fekete-tenger partján és több dobrudzsai településen a kedd éjszaka Konstanca megyében lehullott jelentős mennyiségű csapadék. Az árvíz a tengerparti nyaralóhelyeket sem kímélte, a legnagyobb károkat Eforie Nordon okozta, ahol mintegy félszáz lakóházat öntött el a víz, több helyi lakost és turistát a tűzoltók menekítettek ki. Emellett az egyik helyi szálloda harminc szobáját is ki kellett üríteni, miután a helyiségeket elárasztotta a víz. Hat személyt a tűzoltóság gumicsónakjain menekítettek ki.

2007. augusztus 09., 00:002007. augusztus 09., 00:00

A másik súlyosan érintett üdülőtelep Eforie Sud, ahol körülbelül ötvenméternyi partszakasz beomlott, a napozó egy részét pedig elmosta a víz. A település órákra áram nélkül maradt. A tengerparti homoksáv, illetve a part magasabb szakasza egyébként Venuson szenvedte a legnagyobb károkat, ahol a napozót körülbelül hetven százalékban tette tönkre az áradás. Az napozó helyén a földcsuszamlások nyomán kialakult 2–4 méter átmérőjű kráterek tátongtak. A viharos esőzés összesen hét üdülőhelyen okozott károkat. A területi vízügyi igazgatóság bejelentése szerint a napozókat a károk felszámolása végett előreláthatólag egy hétre lezárják. A Venuson működő Turisztikai Befektetők Egyesülete még a tegnap tiltakozását fejezte ki a döntés ellen. Lucian Iftimie elnök szerint a döntés hivatali túlkapásnak tekinthető, amely hátrányos helyzetbe hozza a turizmusban érdekelt helyi vállalatokat. Az egyesület úgy véli, egy hét túlságosan hosszú idő a napozók helyreállítására.

A megyeszékhely sem úszta meg kár nélkül a hirtelen lezúduló esőt. A prefektúra közleménye szerint Konstancán összesen 26 lakást, illetve gazdaságot árasztott el a víz. A Malév légitársaság egyik repülőgépe a heves esőzések miatt a bulgáriai Várnában kényszerült leszállni 42 utassal a fedélzetén, majd négyórás késéssel érkezett meg a konstancai reptérre. Emellett Costineşti, Olimp, Jupiter, Agigea, Tuzla, Neptun, Mangalia településeken összesen mintegy száz villát, panziót, szállót és lakást rongált meg a víz. A tengerparti településeken kívül Dobreşti község sínylette meg jobban az esőzést, itt kétszáz gazdaság került víz alá. A megyei közegészségügyi igazgatóság egy küldöttsége már tegnap elindult az esőzések sújtotta településekre, hogy felmérje és megelőzze az esetleges megbetegedéseket. Az áradás által elöntött megyei utak nagy részét tegnap sikerült megszabadítani a hordaléktól, közölte a Konstanca megyei prefektúra.

Az Országos Meteorológiai Intézet tegnapi közleménye szerint újabb esőzések várhatók, bár ezek inkább Moldva északi és keleti részén jelenthetnek veszélyt. Az intézet ugyanakkor fenntartja a sárga fokozatú riadót az ország keleti felében. Dobrudzsa északi területein jósolt mára újabb esőzéseket az intézet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés