
Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Egy 4,1-es és egy 3,5-ös erősségű földrengés volt vasárnap Vrancea szeizmikus térségében – tájékoztatott a földfizikai intézet.
2024. november 24., 11:432024. november 24., 11:43
A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés 7 óra 16 perckor következett be 128 kilométer mélyen, az epicentruma 53 kilométerre volt Buzăutól, 59 kilométerre Brassótól, 61 kilométerre Ploieşti-től és 61 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.
Az idei legnagyobb romániai földrengés 5,4-es erősségű volt, és szeptember 16-án következett be Buzău megyében – emlékeztetett az Agerpres.
A helyi közigazgatás hatékonyabbá tételére irányuló intézkedések hiányában csökkenteni kellene a községek számát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő kedden.
Az utóbbi időben kísérletek történtek a romániai polgármesterek démonizálására – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu, a képviselőház elnöke, a koalíció legfőbb pártját jelentő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A Solidaritatea Sanitară szövetség általános sztrájk kirobbantását tervezi az egészségügyben a kormány gazdasági és szociális politikája miatt. Erről a szövetség koordináló testülete határozott kedden, és a kormányt is értesíteni szándékszik ez ügyben.
Újabb kemény bírálatokat fogalmazott meg Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, volt védelmi miniszter a koalíciós partner Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is vezető Ilie Bolojan miniszterelnökkel szemben.
A tanárok heti 20 órás kötelező óraszáma európai viszonylatban a legalacsonyabbak között van – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő este a Digi24 televíziónak adott interjúban.
A Nemzeti Liberális Párton (PNL) belüli belső ellenzék vezetője, Hubert Thuma vádjai alaptalanok, és nem változtatnak a párt irányvonalán – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök, a párt elnöke.
A helyi adók emelése mellett más, helyi tényezők is állhatnak a székelyföldi kormányellenes tüntetések hátterében – vélekedett Ilie Bolojan miniszterelnök.
A szenátus elutasította az EU–Mercosur megállapodással kapcsolatos, valamint az oktatási és a védelmi minisztérium ellen benyújtott egyszerű indítványokat.
Országszerte több mint 1300 polgármesteri hivatalban tartanak figyelmeztető sztrájkot kedden 10 és 12 között.
Ștefan Pălărie, az USR szenátora hétfőn kijelentette: elutasítja az RMDSZ helyi adók csökkentésére irányuló javaslatát, mivel megítélése szerint „gyengeség jele” lenne a kormány által elfogadott jogszabályok rövid időn belüli módosítása.
szóljon hozzá!