Ion Iliescu megússza?

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A katonai ügyészség nem vizsgálhatja az exállamfő szerepét az 1989-es eseményekben. Megszabadult Ion Iliescu egykori államfő a katonai ügyészség vizsgálatától az 1989-es események és az 1990-es bányászjárások kapcsán. Az Alkotmánybíróság ugyanis tegnap úgy döntött: a katonai ügyészség nem folytathat vizsgálatot olyan ügyekben, amelyekben civilek is érintettek.

2007. június 21., 00:002007. június 21., 00:00

Amint arról beszámoltunk, Ion Iliescu immár gyanúsítottként szerepel az 1989-es forradalom és a bányászjárások ügyében indult bűnügyi eljárásban. A Dan Voinea vezette katonai ügyészség tanúvallomások és feljelentések nyomán indított bűnügyi vizsgálatot az egykori államfő ellen. Iliescu és több más gyanúsított ellen többek között emberiségellenes bűncselekmények elkövetése, a nemzetgazdaság és az államhatalom aláaknázása, személyi szabadság korlátozása gyanújával indított eljárást a katonai ügyészség. Az 1989. december 21. forradalmáregyesület idén tett feljelentést Iliescu ellen, tömeggyilkossággal vádolva őt. Doru Mărieş, az egyesület elnöke elmondta: újabb tanúvallomás nyomán Iliescu emberöléssel vádolható. Mărieş szerint amikor 1989. december 22-én a forradalmárok arról kérdezték Iliescut, miért lövöldöznek, a politikus azt válaszolta: „Hagyjátok, hogy lőjenek. Kellenek a halottak, mert ilyen a forradalom.”

Az Alkotmánybíróság tegnapi döntése azt jelenti, hogy Ion Iliescu szerepvállalását a bányászjárásokban, valamint az 1989-es eseményekben a polgári ügyészségnek kell megvizsgálnia. Ráadásul a polgári közvádlóknak elölről kell kezdeniük a vizsgálatot, mivel a katonai ügyészség vizsgálati anyagát nem használhatják fel. A taláros testület döntése azért is kiváltotta a forradalmárszervezetek felháborodását, mert még ebben a hónapban vádat emeltek volna a gyanúsítottak ellen, az 1989-es eseményekről pedig a törvényszéknek kellett volna ítélkeznie.

A szociáldemokrata politikus szerepvállalása az 1989-es forradalomban, illetve az 1990-es bányászjárásokban idén került ismét a figyelem középpontjába, miután február 11-én 256 értelmiségi nyílt levélben kérte az Igazságügyi Minisztériumot, derítsenek fényt mindkét ügy hátterére. Laura Codruţa Kövesi főügyész megígérte, hogy mielőbb véglegesítik a két ügy dossziéit. Egyúttal beszámolt arról, hogy a forradalom ügyében országszerte húsz ügyész nyomoz, míg a bányászjárásokat öt ügyészből álló munkacsoport vizsgálja.

További fejlemények a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló referendumot megelőző kampányban kerültek napvilágra. Ekkor Ion Iliescu azt állította, diktatórikus hajlamai miatt Băsescu káoszt és polgárháborút teremtett volna az országban, ha az 1990-es évek elején ő lett volna az államfő. Băsescu azzal replikázott, hogy a szociáldemokrata politikus államelnökként 1990-ben Bukarestbe hívta a bányászokat. Az utcai összecsapásokban akkor többen életüket vesztették. Iliescu szerint viszont a bányászok behívása polgári cselekedetnek minősül.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán
2025. szeptember 12., péntek

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat

Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.

Az EU 2021-2027-es egészségügyi programjának alapjaiból finanszírozzák a PNRR-ből kieső kórházi beruházásokat
2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött