
Fotó: Rab Zoltán
„Bosszantó”, hogy a koronavírus-járvány újabb hullámával kell szembenéznünk – nyilatkozta kedden Klaus Iohannis, hangsúlyozva, hogy az egészségügyi miniszter korlátozásokat egyelőre nem tervez, csak ajánlásokat fogalmaznak meg.
2022. július 05., 20:142022. július 05., 20:14
2022. július 05., 20:192022. július 05., 20:19
A Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón az államfő rámutatott, „bosszantó” az újabb járványhullám, úgy tűnik, hogy a rendelkezésre álló oltások nem olyan hatásosak a vírus jelenlegi formájával szemben, „ahogyan azt reméltük és szerettük volna”. Ugyanakkor a statisztikai adatok azt mutatják, hogy nem súlyosabbak a tünetek, mint eddig – mondta.
– írja az Agerpres.
„Remélem, hogy igaza van, és ennyinél maradunk. De jó, ha ebben az időszakban jobban odafigyelünk magunkra és a körülöttünk levőkre” – fogalmazott.
Iohannis azt is kifejtette, hogy a 2008-as nemzetközi gazdasági válság idején, amely Romániát főleg 2010-ben és 2011-ben sújtotta, foganatosítottak megszorító intézkedéseket – akkor egész Európa megszorításokkal próbált kitörni a válságból –, de az eredmények nem voltak jók. „Nem áll szándékomban elfogadni egy ehhez hasonló újabb kísérletet Romániában” – szögezte le.
Hozzátette, hogy a kormány eddig jól kezelte a helyzetet, egyrészt elegendő pénzt fordít a beruházásokra, és ebből a szempontból Romániának szerencséje van, hogy jelentős európai uniós forrásokat fordíthat erre a célra. Másrészt a kormánynak sikerült elfogadnia olyan támogatási programokat, amelyek a szociálisan sérülékeny lakosságot segítették abban, hogy sikeresen átvészelje az infláció okozta sokkot – magyarázta az elnök.
Az elnök szerint egyelőre nem érdemes spekulálni a gáz racionalizálásáról, ha voltak is erről megbeszélések, akkor ezek szakértői szinten zajlottak, mert ha bekövetkezik egy katasztrófa, akkor jó felkészülni rá. „Nem dolgozunk jelenleg ilyen forgatókönyvön” – idézi az MTI az elnök szavait.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
szóljon hozzá!