Hirdetés

Iohannis jogosnak tartja a tanárok bérköveteléseit, kész közvetíteni

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Az oktatási szakszervezeti vezetőkkel tartott keddi találkozón Klaus Iohannis kifejezte készségét arra, hogy a tanügyi sztrájk mielőbbi lezárása érdekében közvetítőként szavatolja egy politikai megállapodás létrejöttét a bérkövetelések rendezéséről – tájékoztatott az elnöki hivatal.

Krónika

2023. május 30., 17:522023. május 30., 17:52

2023. május 30., 18:262023. május 30., 18:26

A közlemény szerint az államfő meghallgatta a pedagógusok képviselőinek követeléseit, és közölte velük, hogy

megérti aggodalmaikat és kéréseiket, amelyeket „természeteseknek és jogosaknak” tart. Iohannis azt hangoztatta, hogy a kedvező tanulási környezet megteremtéséhez megfelelő feltételeket kell biztosítani a tanároknak a munkájuk elvégzéséhez.

Hirdetés

A találkozón az államfő azt mondta a szakszervezeti vezetőknek, hogy csak párbeszéddel, „konstruktív és nyitott” hozzáállással lehet olyan észszerű megoldásokat találni, amelyek mind a tanárok kívánságait, mind a diákok és a szülők igényeit kielégítik.

„Klaus Iohannis hangsúlyozta, hogy az oktatásban kialakult patthelyzet feloldása és a sztrájk befejezése kulcsfontosságú a tanév zavartalan lebonyolítása és az oktatási rendszer stabilitása szempontjából. Az oktatáshoz való alapvető jog biztosításáért prioritásként kell kezelni a tanulók tanulmányi helyzetének lezárását és az országos vizsgák megszervezését” – olvasható a az Agerpres által idézett közleményben.

Az elnöki hivatal szerint az államfő a rugalmasságot és felelősséget kér a tárgyalófelektől, emlékeztetve őket arra, hogy az életképes megoldásokra csak akkor nyílik lehetőség, ha a tanárok igényeit a rendelkezésre álló forrásokhoz igazítják. Ugyanakkor Iohannis továbbra is fenntartja, hogy az oktatás Románia jövője szempontjából kiemelt terület, és az új oktatási törvények parlamenti elfogadása a legjobb bizonyíték erre.

Eközben a tanügyi szakszervezetek vezetői azt közöltek, a Klaus Iohannisszal folytatott tárgyalás után, hogy ha létrejön egy politikai megállapodás a koalíciós pártok vezetőivel a tanárok által kért bértábláról és alkalmazásának konkrét időpontjáról, az államfő kezeskedni fog a betartásáért.

Közölték azt is, hogy szerdán az általános sztrájk folytatódik, de konzultálnak a tagsággal az államfővel kötött egyezségről, és a pedagógusok döntik majd el, hogy visszatérnek-e az iskolákba.

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu elmondta, hogy a keddi találkozón ismertették Klaus Iohannisszal a tanárok két legfontosabb követelését: az azonnali fizetésemelést, illetve annak a szavatolását, hogy az új közalkalmazotti bértábla szerint a kezdő pedagógusok fizetése nem lesz kisebb az országos bruttó átlagbérnél. Beszámolója szerint az államfő erre azt válaszolta: ezt nem lehet jogszabállyal – sürgősségi rendelettel – szavatolni, de ha létrejön erről egy politikai megállapodás a szakszervezetek és a kormánykoalíció között, akkor kezeskedik a betartásáért.

A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség vezetője, Marius Nistor közlése szerint tájékoztatni fogják a tagságot a Klaus Iohannisszal tartott találkozó eredményeiről, és a pedagógusok döntik majd el, hogy az államfő vállalásai alkalmasak-e a munkakonfliktus megoldására. Hozzátette, hogy jómaga lát esélyt a sztrájk beszüntetésére.

Kérdésre válaszolva Marius Nistor konstruktívnak nevezte az államfővel lefolytatott tárgyalásokat. „Ez egy jó lehetőség a kollégáink számára, hogy a széles nyilvánosság előtt ismert és széles körű támogatást élvező problémáik a lehető leggyorsabban megoldódjanak” – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Amint arról beszámoltunk, miután továbbra sincs megállapodás a pedagógusi bérek emeléséről, így a szakszervezetek folytatják a sztrájkot, Klaus Iohannis államfő is megbeszélést folytatott kedden az oktatási érdekképviseletek képviselőivel. Minderre már csak amiatt is rákényszerült, mert a kormány és a pedagógus-szakszervezetek képviselői közötti keddi egyeztetés kudarcát követően a bukaresti kormánypalota előtt tüntető tanárok megindultak az államfői székhelyként működő Cotroceni-palota felé, hogy „meglátogassák” egykori kollégájukat – mint ismeretes, az államfő korábban fizikatanárként tevékenykedett.

korábban írtuk

A kormánnyal folytatott tárgyalások újabb kudarca után Iohannis is fogadja a sztrájkoló pedagógusok képviselőit
A kormánnyal folytatott tárgyalások újabb kudarca után Iohannis is fogadja a sztrájkoló pedagógusok képviselőit

Miután továbbra sincs megállapodás a pedagógusi bérek emeléséről, így a szakszervezetek folytatják a sztrájkot, Klaus Iohannis államfő is megbeszélést folytat kedden az oktatási érdekképviseletek képviselőivel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
Hirdetés