Hirdetés

Ioan Talpeº volt SIE-elnök újabb átvilágítási hullámot jósol

Hamarosan bekövetkezik egy harmadik átvilágítási hullám, amely alapjaiban rengeti meg a román politikai életet – jelentette ki Ioan Talpeº független szenátor.

2006. augusztus 21., 00:002006. augusztus 21., 00:00

A Külügyi Hírszerzés (SIE) volt elnöke szerint a harmadik átvilágítási hullám során felfedik azoknak a volt szekustiszteknek a kilétét, akik hamis személyazonossági igazolvánnyal rendelkeztek, és ma is a közélet meghatározó személyiségei. Talpeº figyelmeztetett, hogy a volt titkosszolgálat irattárában ma is léteznek mikrofilmeket tartalmazó archívumok, és ezeket is be kell vonni az átvilágításba. A volt szociáldemokrata honatya ugyanakkor elmondta, a Szekuritáté két alkalommal is megpróbálta behálózni, azonban sikertelenül. Talpeº szerint első alkalommal tizenegyedik osztályosan került a volt titkosszolgálat látószögébe, másodszor pedig egyetemista korában ajánlottak neki anyagi juttatásokat a besúgás ellenében. Másokkal ellentétben azonban elutasította a Szekuritáté ajánlatát – hangsúlyozta Talpeº. A SIE volt elnöke továbbá tévedésnek tartja a Románia határain kívül szolgáló ügynökök azonosságának felderítését, akik szerinte elsősorban az ország érdekeit szolgálták, és nem a kommunista rendszert. A külföldön szolgáló ügynökök felderítése Talpeº szerint ugyanakkor sérthetné a titkosszolgálatok kapcsolatait a NATO-tagországokkal is. A SIE volt vezetője kizártnak tartja, hogy Traian Bãsescu államfő együttműködött volna a Szekuritátéval. A politikus hangoztatta: Bãsescu a tengerészet beosztottja volt, amely a Szekuritátéval párhuzamosan működött. Hajóskapitányként Bãsescunak a tengerészet vezetősége számára kellett napi jelentéseket készítenie, és nem a Szekuritáténak, hangsúlyozta Talpeº. A független szenátor továbbá azt nyilatkozta, hogy nem ismer olyan hajóskapitányokat, akik együttműködtek volna a titkosszolgálattal, azonban nem tartja kizártnak, hogy az általuk készített feljegyzéseket lemásolták, elküldték a Szekuritáténak is.

Guºã: Talpeº ma is
operatív ügynök!
Cozmin Guºã, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) elnöke szerint Traian Bãsescu kapcsolatban állt a Szekuritátéval, azonban nem működött együtt vele. Guºã, aki 2004-ben még demokrata párti alelnök volt, hangsúlyozta, kampányfőnökként magánbeszélgetést folytatott az államfővel, aki becsületszavát adta, hogy nem volt besúgó. A PIN elnöke ugyanakkor bírálta Bãsescut, hogy nem tesz lépéseket saját dossziéjának nyilvánosságra hozásáért. A politikus továbbá azt hangoztatta Ioan Talpeºről, hogy a Nicolae Ceauºescu diktátor bizalmasa volt, és ma is operatív titkosszolgálati ügynökként tevékenykedik. Theodor Meleºcanu, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke sem kerülte el Guºã vádjait. A politikus szerint Meleºcanu 1989 előtt titkos-ügynökként tevékenykedett, és jelen volt Bécsben, amikor Marin Ceauºescu, a kommunista pártvezér testvére öngyilkosságot követett el. Talpeº és Meleºcanu egyaránt tagadták Guºã vádjait. A volt SIE-elnök leszögezte: belügyminisztériumi alkalmazott volt, 1997-ben pedig nyugdíjazták, és azóta nem tartott fenn kapcsolatot a titkosszolgálatokkal. A liberális alelnök szenzációhajhásznak minősítette a rá vonatkozó vádakat, majd rámutatott, azok közé tartozik, akik elsőként kérelmezték saját dossziéjuk nyilvánosságra hozását.

Politikai alku
az átvilágítás?
Cozmin Guºã szerint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) működését gátolja a kormányzó pártok alkudozása. A PIN elnöke elmondta, a demokraták által javasolt Corneliu Turianu, valamint a PRM által jelölt Constantin Buchet CNSAS-tag feladata az átvilágítás megtorpedózása. Guºã úgy véli, hogy annak ellenére, hogy fontos politikai személyiségek keveredtek szekusmúlt gyanújába, alkudozások során ezeket tisztára fogják mosni. Amennyiben valójában megtörténne a politikusok „tüzetes átvilágítása”, ez a politikai pártok 90 százalékát megtizedelné – vallotta Cozmin Guºã. Különben a Szociáldemokrata Párt (PSD) is elégedetlen a CNSAS működésével. Cristian Diaconescu szóvivő nehezményezi, hogy az intézmény működési szabályzatának legutóbbi módosítása alkalmával titkos szavazást vezette be. Diaconescu szerint ezzel sérül az átvilágítótanács működésének átláthatósága.

Menesztés a szekusmúlt miatt
Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő menesztette tisztségéből Dan Petrescut, aki a kormányfői kancellárián államtitkári funkciót töltött be. Marius Oprea kormányfői tanácsos szerint Petrescuról bebizonyosodott, hogy szekustiszt volt, a miniszterelnök pedig saját hivatalában akarja a „morális reformot végrehajtani”. Oprea szerint hamarosan elbírálják Petrescun kívül Silvian Ionescu, a környezetvédelmi felügyelőség vezetőjének, valamint Aurel Teodorescu, a munkaerő áramlását közvetítő hivatal igazgatójának helyzetét, akik szintén szekusmúlt gyanújába keveredtek. Közben Brassó volt polgármestere, Ioan Ghiºe liberális képviselő is beismerte, hogy kötelezvényt írt alá a volt titkosszolgálattal.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés