
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Több bűncselekmény, köztük a szexuális zaklatás és a gyermekpornográfia áldozatai számára is ingyenessé válik a jogi segítségnyújtás – jelentette be az igazságügyi miniszter.
2024. szeptember 10., 21:082024. szeptember 10., 21:08
2024. szeptember 10., 21:112024. szeptember 10., 21:11
Alina Gorghiu elmondta, a szenátus kedden megszavazott egy törvénytervezetet, amely szerint ingyenessé válik a jogi segítségnyújtás a kiskorúak szexuális célú toborzása, a gyermekpornográfia, a szexuális zaklatás, a kínzás, a rabszolgaság és a kényszermunka bűncselekményének áldozatai számára.
– ismertette a javaslatot a tárcavezető.
A törvénytervezetről első házként szavazott a szenátus, a végső döntés a képviselőházé – írja az Agerpres.
Az új kormánynak alapjaiban kell szakítania a Bolojan-féle megszorító politikával – jelentette ki a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői egyeztetés után.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök az USR vezetőivel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott, bízik abban, hogy a párt bizalmat szavaz majd kormányának a parlamentben. Dominic Fritz pártelnök ezt valószínűtlennek nevezte.
A bukaresti táblabíróság hétfőn elutasította Gheorghiţă Vlad tábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke kérelmét, hogy a DNA adja vissza mobiltelefonját.
Egy olyan kormány, amely nem támaszkodik kifejezett politikai támogatásra, nem jelent megoldást Románia számára – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnökkel folytatott hétfői megbeszélés után.
A román fél „írásban és szóban is megfogalmazott, meglehetősen határozott” álláspontot közvetített Ukrajna felé a konstancai kikötőben felrobbant drón miatt – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Hétfőn kezdi meg a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal a Nicușor Dan elnök által kormányalakításra felkért Eugen Tomac annak érdekében, hogy parlamenti többséget szerezzen szakértői kabinetje számára.
Egy lupényi férfi ellen indult hajtóvadászat, miután rálőtt volt barátnőjére és annak családjára.
A Rezidens Orvosok Multidiszciplináris Szövetsége vasárnap részvétét fejezte ki a Floreasca kórház rezidens orvosa családjának, aki meghalt szombaton, miután eszméletlenül találtak rá az egészségügyi intézmény mosdójában.
Hétfőn kezdődik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a román nyelvi kommunikációs készségek felmérésével.
Az elmúlt hetek szokatlanul hűvös és csapadékos időjárása jelentős késést okozott a romániai görögdinnye-termesztésben, ezért a vásárlóknak az idén tovább kell várniuk a hazai termés megjelenésére.
szóljon hozzá!