2013. április 14., 13:012013. április 14., 13:01
A kormányfő kifejtette: a történelmi jóvátétel egy hatalmas ingatlanüzletté változott Romániában, amelynek hasznát a visszaigénylési joggal kereskedő üzérek és korrupt közalkalmazottak fölözték le. Ponta egy sor példát is hozott olyan esetekről, amikor az ingatlanüzérek által 50–100 ezer euróért megvásárolt visszaigénylési jogok után néhány hónapon belül több millió eurós kárpótlást fizettek a hatóságok, míg más örökösök évek óta hiába várják, hogy kárpótlási igényüket elbírálják. A miniszterelnök rámutatott, 200 ezer tulajdonos vár még arra, hogy államosított ingatlanját visszaadják vagy kárpótlást kapjon érte: eddig 27 ezer ügyben született döntés, ezek közül pedig alig 13 ezer esetben fizette is ki az állam a kárpótlást. Az eddigi kifizetett kárpótlások összértéke 5 milliárd euróra rúg: az öszszeg hatvan százalékát viszont az ügyek alig két százalékának (415, ingatlanüzérek által felvásárolt ügynek) a „rendezésére” fordították. A román kormányfő szerint az új jogorvoslati törvény már nem az ingatlanüzérek, hanem az egykori tulajdonosok érdekeit fogja szolgálni. Beszámolt arról, hogy az új jogszabály alapján a már megítélt kárpótlásokat 2014-től kezdődően öt év alatt fizetik ki. A többi esetben – amelyeket ezután bírálnak el – 2017-től kezdődően hét éven keresztül részletekben fizetnek kárpótlást a most bevezetendő pontrendszer alapján. Ponta beszámolt arról, hogy a különböző jogorvoslati törvények alapján Románia eddig egymillió hektárnyi államosított mezőgazdasági területet és 9000 épületet adott vissza természetben, közülük kétezerben közintézmény működik. 2010 óta azonban leálltak a kifizetések és a restitúció folyamata, miután a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen panaszosok százai perelték be Romániát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), és a strasbourgi bíróság felszólította a román kormányt: tegye működőképessé az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét.
Amint arról beszámoltunk, az új restitúciós törvénytervezetben elsősorban a türelmi idő meghosszabbítását és a pontrendszer bevezetését kifogásolják az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ képviselői. Míg a katolikusok egységesen kívánnak fellépni a kormány által felelősségvállalással elfogadandó jogszabály ellen, a reformátusok már korábban megfogalmazták nemtetszésüket. Markó Attila háromszéki parlamenti képviselő bejelentette továbbá: az RMDSZ elégedetlen az államosított ingatlanokkal kapcsolatos új jogorvoslati törvény tervezetével, és az egyházi javak visszaszolgáltatását gyorsító rendelkezések beépítésére tesz javaslatot. A bukaresti parlamentnek csütörtökön benyújtott tervezethez a frakciók ma estig fűzhetnek módosító javaslatokat: a jogszabály szövegét keddi ülésén véglegesíti a kormány. Markó Attila pénteken elmondta: az RMDSZ egy hónapja terjesztette be saját törvényjavaslatát az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, de a kormány az RMDSZ egyetlen indítványát sem vette figyelembe az új restitúciós és kárpótlási rendszer kidolgozásánál. „Az erdélyi magyar történelmi egyházak 1700 államosított ingatlant igényeltek viszsza a román államtól, ezek közül eddig 1100-ról született döntés. Mintegy ezer igénylést hagyott jóvá a bizottság, de ez nem jelenti azt, hogy az egyházak birtokba is vehettek minden épületet” – vázolta a jelenlegi helyzetet Markó Attila, aki 2012 augusztusáig az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását lebonyolító tárcaközi bizottság tagja volt. A képviselő hozzátette: a restitúciós folyamat évek óta leállt, egyszerűen nem hívták össze a bizottságot. Szerinte ezért lenne fontos az új törvénybe beépíteni azt, hogy a testületnek havonta kell üléseznie, és pontosítani a jogszabály szövegében az egyházi javak körét: tisztázni, hogy a törvény az egyházi rendek, az egyházi rendszerben működő alapok, alapítványok vagyonára is vonatkozik. Markó Attila rámutatott: az RMDSZ egyetért azzal, hogy az új jogszabály is az államosított ingatlanok természetbeni visszaadását részesíti előnyben, de az egyéb esetekben fizetendő kártérítés halogatása, a bevezetendő pontrendszer bonyolultsága hátrányosan érinti a magyar közösséget és egyházait, ezért az RMDSZ ezt nem tudja támogatni. A bukaresti kormány szerdai ülésén elfogadott tervezet értelmében Románia négy év múlva, részletekben kezdene ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben viszszaszolgáltatni. A jogszabályt szerdán kívánja elfogadtatni a parlamenttel Victor Ponta kormánya.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.