Az eredeti terveknek megfelelően idén megkezdődik az európai rakétavédelmi rendszer romániai bázisának kiépítése az Olt megyei Deveselun, az ide telepítendő SM-3-as elfogó rakétákat pedig 2015-ig állítják hadrendbe - mondta Frank Rose, az Egyesült Államok külügyminisztériumának védelmi politikáért felelős helyettes államtitkára, akivel kedden közölt interjút a román Gandul című lap.
2013. május 07., 14:202013. május 07., 14:20
A rakétapajzs romániai főtárgyalója kifejtette, hogy Románia ideális helyen fekszik ahhoz, hogy védelmet biztosítson Dél-Európának egy esetleges iráni közepes hatótávolságú rakéta támadásával szemben. A növekvő észak-koreai fenyegetés miatt Washington letett arról, hogy a rakétapajzs kiépítésének negyedik szakaszában nagy hatótávolságú rakéták elfogására alkalmas korszerűsített SM-3-as rakétákat telepítsen Európába, de ez a döntés nem érinti az első három szakasz megvalósulását - magyarázta az amerikai illetékes. Hozzátette: Deveselun idén megkezdik a munkálatokat, az ehhez szükséges több százmillió dollárt pedig az Egyesült Államok Kongresszusa biztosította.
Rámutatott: Iránnak sok rövid- és közép-hatótávolságú rakétája van, Észak-Korea viszont interkontinentális rakétát is kifejlesztett. Ezért döntött úgy az Egyesült Államok, hogy 14 nagy hatótávolságú rakétaelfogót telepít Alaszkába és egy második radart Japánba, ugyanakkor letesz a nagy hatótávolságú elfogók európai telepítéséről.
Kérdésre válaszolva Rose elismerte, igaza van Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettesnek, amikor azt mondta, hogy az amerikai rakétapajzs nem képes elfogni az orosz ballisztikus rakétákat. Az amerikai illetékes szerint ezzel együtt Moszkvának vannak olyan aggályai, miszerint a rakétavédelmi rendszer csökkentheti az orosz hadászati nukleáris erők elrettentő képességét. „Mi együttműködünk a rakétavédelem terén Oroszországgal, és nem fogadhatjuk el a védelmi képességeink korlátozását, mert biztosak kell lennünk abban, hogy a rendszer képes gyorsan reagálni a változó fenyegetésekre\" - mondta Frank Rose.
Az európai rakétavédelmi rendszer első szakaszát tavaly nyilvánította harcképesnek a NATO: ez egy Törökországban működő csúcstechnológiás radarrendszert, az SM-3-as elfogókkal felszerelt, a Földközi-tengeren állomásozó amerikai fregattokat foglalja magában. A második szakaszban (2015-ig) Romániában, a harmadikban (2018-ig) Lengyelországban állítanak hadrendbe SM-3-as elfogó rakétákat.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
szóljon hozzá!