
2012. szeptember 17., 07:512012. szeptember 17., 07:51
A dokumentumot a pártelnökök – Vasile Blaga (PDL), Mihai Răzvan Ungureanu (FC) és Aurelian Pavelescu (PNŢCD) – látták el kézjegyükkel, majd közösen indultak el a Központi Választási irodába, hogy bejegyeztessék a szövetséget.
Az új pártszövetség jele a szív, vezetését pedig a három tagpárt elnöke társelnöki minőségben közösen látja el.
A három politikus jelezte: hamarosan kidolgozzák a szövetség programját, valamint a kormányprogramot is, amelyekre a hónap végén bólinthat rá a három párt vezetése. Az Új Köztársaság Párt (PNR) vezetője, Mihail Neamţu nem vett rész az aláíráson, mivel az alakulat bejegyzése ellen óvást emeltek. A jobbközép szövetség közös politikai szándéknyilatkozatás egyébként korábban Adrian Papahagi, a Kereszténydemokrata Alapítvány (FCD) elnöke is ellátta kézjegyével.
Vasile Blaga amúgy a hétvégén úgy nyilatkozott: a politikában nem szokás ajándékokat osztogatni, vagyis a szövetségen belül minden résztvevő súlyát a rá adott szavazatok mennyisége határozza meg. Leszögezte: bár tiszteli a szövetség többi tagját, jelenleg egyedül a PDL rendelkezik olyan területi szervezeti infrastruktúrával, amely képes fölvenni a küzdelmet az USL-lel. Közölte, a belső erőviszonyokat a szövetség vezetésében a résztvevő pártok népszerűsége dönti el, a kampányfőnököt pedig nem a pártelnökök közül választják majd ki. Arról is beszélt, hogy a PDL természetes szövetségese a Nemzeti Liberális Párt (PNL) lenne, de csakis Crin Antonescu pártelnök nélkül. Azt is közölte, a választások után az elért eredmények függvényében nem zárja ki az együttműködést Dan Diaconescu populista Nép Pártja nevű alakulatával.
Eközben a Polgári Erő elnöke, Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő arról beszélt: céljuk a választások megnyerése. Szombaton Konstancán úgy vélekedett: a jobbközép szövetség nehézkesen alakul a résztvevők büszkesége miatt, a végső cél elérése érdekében azonban félre kellene azt tenni. Kifejtette, egyelőre nem zajlottak egyeztetések arról, hogy a választókerületeket milyen arányban osztják föl egymás között a szövetség pártjai, és a jelöltek kilétéről sem esett még szó, minderről a közeljövőben tárgyalnak majd. Úgy vélte, a jobboldal lépéshátrányban van az USL-lel szemben, amely már eldöntötte, milyen arányban indulnak a balliberális szövetség pártjai a választókerületekben, ezért ezt a hátrányt le kell dolgozni.
Nőtt a PDL támogatottsága annak nyomán, hogy kudarcba fulladt az USL Traian Băsescu államfő leváltására tett kísérlete: a CSOP közvélemény-kutató által szeptember 7. és 10. között készített felmérés szerint a PDL – illetve a jobbközép szövetség – 24 százalékot kapna, ha most vasárnap rendeznék a választásokat, míg ha egyedül indulna, 21 százaléknyian voksolnának rá. (Eddig a PDL-t rendszerint 20 százalék alatt mérték).
Az USL támogatottsága 50 százalék alá csökkent – igaz, még így is 49 százalékos. A bulvártévé-tulajdonos Dan Diaconescu populista alakulata, a Nép Pártja 14 százalékot kapna, ha a PDL szövetségben indul, és 12-t, ha szólóban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.