
Fotó: Jakab Mónika
Florin Cîţu ügyvivő miniszterelnök és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt ígérte szerdán, hogy időben kiutalják a decemberi nyugdíjakat és béreket.
2021. november 17., 16:052021. november 17., 16:05
Az ügyvivő miniszterelnököt arról kérdezték az újságírók, hogy a lakosságnak kell-e attól tartani, hogy ne kapja idejében kézhez a nyugdíjakat és fizetéseket.
„Nincs szó erről. Nem lesz úgy, mint 2018 előtt, hogy január első napjaiban fizették ki a nyugdíjakat, nem. Most idejében kifizetésre kerülnek” – jelentette ki.
„Végül is mindannyian meg akarjuk emelni a nyugdíjakat 30%, 40%, 50%-kal, de csak akkor, ha ez lehetséges” – fogalmazott az ügyvivő kormányfő. Azt is leszögezte, nem léphetik túl az Európai Bizottság által megengedett költségvetési deficitet, így ha a nyugdíjemeléssel meghaladják ezt a szintet, akkor „máshonnan kell majd elvenni” – közölte az Agerpres.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!