
2013. január 08., 12:512013. január 08., 12:51
A meteorológusok kedden sárga jelzésű hóviharriadót adtak ki Botoșani, Iasi, Vaslui, Vrancea és Galac megyében, ahol a szél erőssége helyenként az óránkénti 75 kilométeres sebességet is eléri. Hét országutat lezártak a hatóságok, mivel helyenként a hó vastagsága eléri a másfél métert.
A román-moldovai határ közelében, Huși város mellett a hatóságoknak kellett kimenteniük több mint 130 személyt, akik a Moldovai Köztársaság irányába utaztak négy autóbuszban. Az őket szállító járművek elakadtak a hóban.
A Vaslui megyei prefektúra közlése szerint a mentési akció nyomán két másik, szintén mentésre szoruló autóbuszra bukkantak, amelyekben összesen 80 személy utazott, közöttük 30 moldovai diák, akik magyarországi kirándulásról tartottak hazafelé. Mind a 210 személyt ideiglenesen Huși város polgármesteri hivatalában szállásolták el addig, amíg járhatóvá válnak az országutak.
Iași megyében egy 25 éves fiatalembernek nyoma veszett a hóviharban, miután másik két társával együtt egy hóban ragadt gépkocsivezető kimentésére sietett. A fiatalember eltűnését hétfőn este jelezték, kedden folytatták a keresését.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.