2013. március 13., 05:442013. március 13., 05:44
Semjén hozzátette: ötven konzult és ötven népművelőt küld a kormány a nyugati diaszpóra területeire az állampolgársági ügyek segítésére és a magyar identitás erősítésére.
A miniszterelnök-helyettes külön köszönetet mondott az önkormányzatoknak, ahol – mint kiemelte – a honosítási kérelmek mintegy felét intézik. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a tegnap esküt tevők nemzettársakból honfitársak lettek az állampolgárság közjogi köteléke révén. Kiemelte: a magyar nemzetnek csak egy része él az anyaországban, a másik része a Kárpát-medencében, a harmadik része szétszóratva a nagyvilágban. Ez a három egy nemzetet alkot, ezért az a legtermészetesebb küldetése a magyar államnak és kormánynak, hogy a szétszóratásban lévő magyar nemzetet közjogilag is egyesítse. „Mindig is egyek voltunk a közös nyelvben, a közös kultúrában, a történelmi örökségben és a magyar hagyományokban, most az állampolgárság által közjogi értelemben is egyek lehetünk” – mondta Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: az a feladatuk, hogy kulturális identitásában, történelmi tudatában, magyar nyelvében megerősítsék az anyaországon kívüli magyarságot, és a közjog kötelékével megerősítsék az együvé tartozást. Ez nemcsak a Kárpát-medencére vonatkozik, hanem a nyugati diaszpórára is – hangsúlyozta.
A fekete-tengeri földgáz kitermelése történelmi lehetőséget jelent Romániának, de a valódi stratégiai érték a kitermeléséből származó bevételek felhasználásában rejlik – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Biztonságban lekísértek a hegyről 37 lengyel turistát a hegyi csendőrök a Kelemen-havasokban, miután a kirándulók útvonalának közelében egy bocsát vezető anyamedvét észleltek. A hatóságok szerint a gyors beavatkozásnak köszönhetően senki sem sérült meg.
Új szakaszába lépett a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as autópálya-szakasz építése: a 68 kilométeres nyomvonal mind a négy szakaszán egyszerre zajlanak a munkálatok.
Románia az Európai Unió egyetlen tagállama, ahol jelenleg nincs olyan rendszer, amely lehetővé tenné az úgynevezett off-label – vagyis a betegtájékoztatóban nem szereplő javallatra alkalmazott – gyógyszerek társadalombiztosítási támogatását.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.