2013. január 18., 07:572013. január 18., 07:57
Emellett a bíróságoknak egy honatya őrizetbe vételére, letartóztatására vagy az otthonában való házkutatásra vonatkozó kérésükhöz csatolniuk kellene minden bizonyítékot, vagyis a honatyáknak lehetőségük nyílna betekinteni az eddig csak a nyomozó hatóságok számára nyilvános iratokba.
Ugyanezt tennék kötelezővé arra az esetre is, ha a hatóságok a bűnvádi eljárás beindítására kérnek engedélyt egy honatya ellen.
A két ház jogi bizottságai így a plénum elé kerülő jelentésekben már az ügyészségi iratok ismeretében fogalmazhatnák meg álláspontjukat – vagyis a politikusok hamarabb láthatják a dossziét, mint a bíróság. A módosítást annak kapcsán találták ki, hogy a honatyák jogállását szabályozó törvényt mindenképpen meg kell változtatni, lévén hogy a parlament létszámának növekedése miatt csökkenteni kell az egy képviselőre és szenátorra jutó költségeket.
A jelenleg hatályos jogszabály értelmében, amennyiben egy honatya ellen bűnvádi eljárást készül indítani az ügyészség, ehhez ki kell kérnie az illetékes parlamenti kamara beleegyezését. Amennyiben a többség nem szavazza meg, az érintett honatya ellen nem indulhat eljárás. Hasonló a helyzet a mentesség megvonása esetében is.
A jelenlegi, december 9-én megválasztott törvényhozásnak 23 olyan tagja van, aki ellen vizsgálódik valamely ügyészség, esetleg bírósági ítéletre vár. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt alapító elnöke és szenátora ellen például az Élelmiszer-ipari Kutatóintézet privatizációs botránya kapcsán emelt vádat az országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára ellen pedig a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló tavaly július 29-ei népszavazáson elkövetett csalások miatt vizsgálódik az ügyészség.
Reli Fenechiu nemzeti liberális párti (PNL) közlekedési miniszter szintén a DNA látókörébe került, miután a gyanú szerint egyik cége használt transzformátorokat adott el újként jelentős felárral az Electrica Moldova áramszolgáltatónak. Ion Stan PSD-s képviselő ellen még az elmúlt ciklusban kívánt eljárást indítani a DNA befolyással üzérkedés miatt, de mivel újraválasztották, már a jelenlegi parlament tagadta meg a jogot az igazságszolgáltatástól, hogy végezze a dolgát.
Magyar honatyák ellen is vizsgálódik is a DNA: Olosz Gergely háromszéki szenátor ellen korrupciós ügy miatt zajlik eljárás, a vád szerint még az Országos Energiaár-szabályzó Hatóság (ANRE) vezetőjeként szerződések megkötéséhez segített hozzá 500 000 euróért és 400 000 lejért cserébe bizonyos cégvezetőket. Borbély László volt környezetvédelmi minisztert is befolyással üzérkedéssel gyanúsítják, de az előző parlament az ő esetében is megtagadta a bűnvádi eljárás megkezdésének jóváhagyását.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.