2013. február 20., 07:382013. február 20., 07:38
A politikus közölte: az átszámítást hozzá nem értéssel, óriási hibákkal hajtották végre, amelynek nyomán az államnak 200 ezer lejjel többet kell kifizetnie katonai nyugdíj címen.
Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az átszámítás nyomán az is előfordul, hogy altisztek magasabb nyugdíjat kapnak, mint tábornokok. Ráadásul az átszámítási határidőig több ezer dossziéra sor sem került. Közölte: mindez még Gabriel Oprea jelenlegi miniszterelnök-helyettes tavaly májusban véget ért védelmi miniszteri mandátuma idején történt. Victor Ponta miniszterelnök az ügy kapcsán úgy vélte, törvényi megoldást kell találni a 160 ezer katonai nyugdíjas helyzetének rendezésére, ugyanakkor leszögezte: nem számolják újra át az illetményeket, nem azok hibásak, akik a nyugdíjat kapják, hanem azok, akik rosszul számoltak, ezért őket kell felelősségre vonni, nekik kell fizetniük. Az ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) is vizsgálódik. A szenátus egyébként tegnap döntéshozó kamaraként olyan törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében a 60 éves nyugdíjkorhatárt betöltött tisztek – beleértve a tábornokokat és a tengernagyokat is – tovább szolgálhatnak, ehhez azonban elöljárójuknak évente jóvá kell ezt hagynia.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.