
Több száz sofőr maradt szombaton jogosítvány nélkül
Fotó: Bihar megyei rendőr-főkapitányság
Szombaton a rendőrök több mint 700 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 68-nak alkohol, 25-nek drog hatása alatt történő vezetés miatt – számolt be vasárnap a belügyminisztérium.
2025. március 23., 14:582025. március 23., 14:58
2025. március 23., 15:012025. március 23., 15:01
A rendőrség közleménye szerint 481 autónak vonták be a forgalmi engedélyét, mert a műszaki állapotuk miatt veszélyeztették a forgalom biztonságát. A rendőrök ugyanakkor 14 jogosítvány nélkül vezető sofőrt szűrtek ki a forgalomban. Szintén
A határrendészeti ellenőrzések során 34 bűncselekményt állapítottak meg és 74 bírságot róttak ki szabálysértésért, összesen 60 209 lej értékben, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
A belügyminisztérium légi és vízi beavatkozásai révén 14 embert mentettek meg – derül ki a tájékoztatásból.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
szóljon hozzá!